2018. december 21., péntek

"BŰNÖS DÖNTÉSEK SZÜLETNEK" - HODÁSZ ANDRÁS ATYA A TÚLÓRATÖRVÉNYRŐL ÉS ISTEN IGÉJÉRŐL

VALASZONLINE.HU
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2018.12.21.


„Sok hívő félrenéz, amikor a bűnös döntések születnek” – mondja Hodász András. A katolikus sztárpap maga is részt vett egy minapi kormányellenes demonstráción. Szerinte meg kell szólalni a hajléktalanokat vagy a CEU-t érő kormányzati agresszió láttán, aki pedig a munkások bérét visszatartja, „főbenjáró bűnt követ el”. Cseppet sem ájtatoskodó papinterjúnk politika és keresztényég káros összefonódásáról, nőkről, művészetről és arról, mi van, ha nincs is Isten.

Felveszi a reverendát?

– Ha szeretnék…

Jobb úgy a fotó. Amúgy is: megszenvedett érte.

– Nem olyan kényelmetlen ám. Még be is kellett vetetni. Az apácák elsőre olyat varrtak, hogy három hordónyi has is elférjen benne.

Nos, az itt nincs.

– Heti háromszor elmegyek a konditerembe, hogy ne is legyen.

Minek? Még csak tetszenie sem kell a nőknek.

– Nem csak azért lehet ám. Ép testben ép lélek. Meg aztán, nehogy igazuk legyen azoknak a kedves apácáknak. Amikor mondtam, hogy túl nagy lett, legyintettek és közölték: jó lesz az úgy, idővel mindig kitöltik az atyák azt a teret.

Ők már csak tudják. Egyébként azon, hogy megszenvedett érte, a tanulást és a rengeteg lemondást értettük.

– Van ám jó oldala is! Évente elmegyünk néhány paptársammal Londonba. Mindig viszünk papi ruhát. Az anglikánok mindenhova beengednek, ha meglátják rajtad a papi civilt. Westminster-apátság, hatalmas sor, 20 fontos belépő, de meglátnak és már intenek is, hogy jöhetsz előre, fizetni sem kell. Ezt látva egy turista meg is kérdezte múltkor, hogyan lehet ilyet beszerezni. Mondtam neki: nagyon egyszerű, csak hat évet kell hozzá tanulni, nem szabad aztán megházasodni…

Vannak még ilyen papi kiskapuk? A pap például nyugodtan hazudhat? Ön mondjuk utána csak átszalad Pál Feri atyához, meggyónja és annyi?

– Nem egészen. Milyen lelkületről tanúskodna, ha úgy követnék el bűnt, hogy „majd meggyónom”? Azt jelentené, hogy nincs meg az igazi bűnbánat.

Remek. Akkor tehát: igaz-e az a szerkesztőségünkbe több forrásból is eljutott hír, hogy a 777 blogot, amelynek alapítása óta afféle sztárszerzője volt, azért hagyta ott idén, mert a kormány, azaz Rétvári Bence elkezdte pénzelni a közösséget?

– Hú. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem volt benne – és hát, épp most beszéltük meg, hogy nem hazudhatok. De a történet ennél jóval bonyolultabb és árnyaltabb. A saját életem rendezésének vágya volt a fő szempont.

Úgy éreztem, túl sok lett bennem a „sztárpapból” és túlzottan kevés a lelkipásztorból.

Újra kellett gondolnom, mi az, ami az evangélium terjesztése szempontjából hasznos abból, hogy engem viszonylag sokan ismernek, és mi van csak a saját egóm miatt. Szerettem volna, hogy ez letisztuljon bennem.

Ezt akarhatta a püspök is, amikor nemrég idehelyezte, a másik sztárpappal, Pál Feri atyával egy plébániára? Vagy fricska volt, afféle „eresszük össze a két nagyvadat”?

– Ahogy én ismerem a püspök atyát, kizártnak tartom, hogy fricska lett volna a döntése mögött, de mi nem értesülünk ezeknek a hátteréről. Mindenesetre nincs ellenemre. Ferivel egy egyházközségből származunk, én kisgyerek voltam, ő kamasz, amikor megismerkedtünk. Nézzük meg két-három év múlva a plébániát, aztán majd meglátjuk, mi lett belőle – egyelőre remekül tudunk együtt dolgozni..
.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.