2018. december 9., vasárnap

IVÁNYI GÁBOR: RÁNK FOG DŐLNI EZ AZ ORSZÁG

MAGYAR HANG
Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2018.12.09.


A hajléktalanok ügyében nem született megoldás, a fedél nélkül élők inkább csak elbújtak valahol, külvárosokban, erdőkben húzták meg magukat – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Iványi Gábor. Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke szerint a kriminalizálással csak felgyorsították emberi elmúlásukat, miközben tömegeket fenyeget most is az utcára kerülés réme. A lelkésznek lenne mondanivalója a miniszterelnöknek, ha meghallgatná.

Lehet a hajléktalanokkal választást nyerni?


– Igen, pontosan úgy, ahogy migránsozással is. A narratíva és a „megoldás” persze megint csak fikció, de sajnos éppen azért működhet. Csak azt nem értem, hogyhogy nem fáradtunk bele ebbe az örökös harcba, az állandó ellenségkeresésbe. Először jött az IMF, aztán a kirekesztett egyházak, a pedagógusok, majd jött Soros és a menekültek, az újságok, és most a hajléktalanoknál tartunk.

A Guardiannek nyilatkozva nevezte a hajléktalanokat új migránsoknak, a kormány új bűnbakjainak. Mi a közös bennük – már azon felül, hogy célkeresztbe kerültek?

– A hajléktalanok éppúgy láthatóak és védtelenek, miként a menekültek voltak. És az ő ügyük, ellátásuk is terhekkel jár, mert a szeretet bizony ilyen: el kell fogadnunk, hogy nem mindig mi vagyunk a kedvezményezettjei. Áldozatot hozunk valamiért, valakiért vagy valakikért. A szolidaritás éppen arról szól, hogy vállaljuk ezt a terhet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.