2018. december 29., szombat

JUNCKER HIVATALOSAN FELVETETTE, HOGY A NÉPPÁRTNAK TÚL KÉNE ADNIA ORBÁNON, DE LEPATTANT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.12.29.


- Manfred Weber szokás szerint nem akarja észrevenni, hogy mit művel Magyarországon Orbán Viktor, de azért bizonygatja, hogy ő bizony a populizmus ellen van 

- Nem biztos, hogy Macron helyesen cselekszik, amikor nyíltan felveszi a kesztyűt Salvinival és Orbánnal szemben, mert így csak egységbe tömöríti az amúgy megosztott demagógokat

- A pofátlanság csúcsa: a magyar kormány segített megszökni Gruevszkinak, majd segítséget ajánlott Szkopjénak a határok hatékonyabb védelméhez

Die Welt

A Bizottság elnöke kezdeményezte, hogy az Európai Néppárt zárja ki a Fideszt, de hiába. A konzervatív politikus azzal indokolta lépését, hogy az EPP alapértékeit immár nem lehet összeegyeztetni a magyar párt politikájával, ám a pártcsalád elutasította a javaslatot. Juncker ugyanakkor az interjúban óvta a nagy pártokat attól, hogy másolják a populistákat. Nagy hibának minősítette, hogy a hagyományos erők soraiban egyre többen nyakló nélkül majmolják a demagógokat. Mert aki a populisták után fut, azt az emberek csupán hátulról látják – emelte ki. Hozzátette, hogy nem szabad engedni a populizmusnak. Világossá kell tenni, hogy az ugyan hangos, de semmiféle megoldási javaslata nincsen korunk fő bajaira.

Juncker kitért arra, hogy Románia aligha lesz képes megfelelően ellátni az EU soros elnöki tisztségét, mert még nem fogta fel teljesen, hogy miről is van szó. A körültekintő cselekvéshez ugyanis szükséges, hogy a többieket meghallgassuk. Utána pedig kell hozzá a szilárd akarat is, hogy a saját ügyeket hátrébb soroljuk. Ám az elnök szerint éppen itt van a hiba. Azon kívül az ország belülről annyira megosztott, hogy nem képes egységesen fellépni.

Spiegel

A német szociáldemokraták EP-csoportja Manfred Webert támadja, amiért az a Fidesz szavazataira is számít, hogy Juncker utódja lehessen a Bizottság elnöki székében. A frakció vezetője a konzervatív politikushoz intézett levélben azt kérdezi, mikor szabadul meg végre a pártcsalád Orbán Viktortól? Az üzenet hangsúlyozza, hogy az SPD képviselői a legnagyobb aggodalommal követik nyomon a magyarországi fejleményeket, így a kisebbségek, valamint a menekültek jogainak megsértését, és a korrupciót. Közben a CDU azon van, hogy Weber az uniópártok közös jelöltje legyen. A kereszténydemokraták elnöksége a jövő hónap közepén terjeszti elő ez irányú javaslatát. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a CSU politikusa szakított a bajor párt eddigi irányvonalával és nem bírálja az EU-t. Azon kívül már elnyerte az EPP támogatását. Ennek következménye az is, hogy a német keresztény pártszövetség közös választási programon is gondolkodik.

Frankfurter Rundschau

Manfred Weber továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a közelgő európai választásokat, mert mindenütt jönnek fel a radikálisok, illetve a populisták. Kaczynski kormányozza Lengyelországot, Salvini Olaszországot. Le Pen a felmérésekben veri Macront. Márpedig – mutatott rá az EPP bizottsági elnökjelöltje – a tét az, meg tudnak-e annyira erősödni az EU-ellenes erők, hogy képesek legyenek szétverni jelenlegi formájában az uniót. Magyarország kapcsán a politikus ismét csak azt hangoztatta, hogy a Néppárt az alapjogok ügyében semmiféle engedményt nem tesz. Emlékeztetett arra, hogy ő és sok más kereszténydemokrata törvényhozó megszavazta Strasbourgban a jogállami eljárást az Orbán-kormány ellen.

FT

Macron és Salvini Európa jövőjéért küzd, mármint a két ellentétes sarokban. A liberalizmus és az uniós összefogás hívének, illetve az euroszkepticizmus szószólójának, a nacionalista jobboldal zászlóvivőjének harca rányomja bélyegét a jövő évi EP-választásra, amely kulcsfontosságúnak ígérkezik. Az olasz belügyminiszter népszerűsége odahaza rögtön megugrott, amint a politikus a költségvetés tervezete ügyében szembefordult Brüsszellel. De EU-ellenes kirohanásai, továbbá a migráció elutasítása folytán ő lett az integráció-ellenes erők kedvence az egész kontinensen, sőt egy formálódó páneurópai nacionalista koalíció összetartó figurája. A francia elnök ezzel szemben a földrészen végigsöprő, régi típusú nacionalizmus elleni bástyaként határozta meg önmagát. Csak éppen odahaza meggyengült. Letta volt olasz kormányfő ugyanakkor azt mondja, hiba volt, hogy Macron felvette a kesztyűt, mert így egységbe tömöríti a populistákat Európa ellen, amikor azok helyből igencsak megosztottak és csak akkor fognak össze, ha van hozzá ellenség.

Némely előrejelzések szerint a májusi választáson a Liga az eddigi 5 helyett 29 mandátumhoz jut. Jól állnak a Le Pen-féle francia szélsőjobbosok is. A Fidesz várhatóan szintén hozza a megfelelő eredményt, és várhatóan erősödni fog az AfD, valamint a PiS is. Ám egyes elemzések úgy ítélik meg, hogy ezek az erők együttesen csupán 25 %-ig jutnak, szemben a mostani 20-szal. Vagyis a nacionalisták és a populisták előreláthatólag nem tudják átvenni az ellenőrzést Strasbourgban, de képesek lesznek megbénítani a Parlament munkáját és beleszólhatnak abba, kik töltsék be az EU-ban a kulcspozíciókat. De nagyon sok függ attól, hogy szövetségre tudnak-e lépni ezek a pártok. Azaz létrejön-e a nacionalista internacionálé.

A gond ott van, hogy a nemzeti érdekek inkább egymás ellen fordítják őket. Salvini kiakadt azon, hogy nem kapott segítséget az illegális bevándorlás ellen, Orbán, vagy az Osztrák Szabadságpárt viszont nem volt kapható semmiféle támogatásra. Ugyanakkor Macron még nem tett szinte semmit, hogy összeurópai koalíciót hozzon létre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.