2018. december 18., kedd

MÁR A LÁTSZATRA SEM ÜGYELNEK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.12.18.


Képviselőket dobtak ki biztonsági őrök az állami televízió épületéből. Ismét szintet lépett az Orbán-rendszer, amely mindig éppen azt a jogot korlátozza, amellyel a polgárok élni próbálnak. A kiszervezett hatalmi erőszak alkalmazásában a látszatra sem ügyelnek többé.

A már egy hete tartó tüntetéssorozat közepette az ellenzéki közélet váratlan életjeleket produkál, a rezsim pedig napok óta gyalogol át még a saját törvényein is, legyen szó a parlamenti szavazások rendjéről, az országgyűlési képviselők jogairól, az állampolgárok rendőri igazoltatásának szabályairól, a tömegoszlatásra használt könnygáz figyelmeztetés nélküli bevetéséről.

A hatóságok az elnyomó rendszerek repertoárját használják, alkalmanként már teljesen nyíltan.

A fejlemények abból a szempontból különösen elgondolkodtatók, hogy az Orbán-rendszer 2018-ban ismét kicsikart egy kétharmados győzelmet, amitől tovább erősödött. Az ellenzék a korábbinál is inkább szétesőben van, belső konfliktusokkal terhelve, a választók közönyétől és elégedetlenségétől kísérve. Orbán ebben a helyzetben nekivágott a maradék kontroll, a civil szervezetek és a bíróságok korlátozásának, illetve elfoglalásának. Arra számíthatott, hogy a kiütött ellenfeleken átgyalogol, s végképp mindent maga alá gyűrhet. Kielégítheti az önkény iránti vágyát, egyúttal előre bebiztosíthatja magát egy olyan gazdasági vagy nemzetközi válság esetére, amelyek a tekintélyelvű rendszerek megingásához szoktak vezetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.