2018. december 27., csütörtök

NAGYOT VÁLTOZIK JANUÁRTÓL A VILÁG - MÁR CSAK A MA BEÉRKEZŐ PÉNZÉRT VEHETŐ ERZSÉBET-UTALVÁNY

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.12.27.


Talán a rendszerváltozás időszakát leszámítva, nem sok olyan évet élhettünk meg, amikor annyi változásra kell felkészülniük a magyaroknak, mint most, 2019-ben. Gyakorlatilag egyetlen olyan csoport sem akad, amelyet ne érintenének húsba vágóan az átalakítások. Némelyik elég váratlanul.

A meglehetősen sajátos pályát befutott Erzsébet-utalvány 2019. január 1-jétől már nem rendelhető – derült ki a forgalmazó karácsony előtt közzétett tájékoztatásából. Az időközben a neten szárnyra kapott félretájékoztatással szemben ez az elektronikus utalványokra is vonatkozik. Utoljára azokat a megrendeléseket teljesítik, amelyek ellenértékét a cég számláján ma (2018. december 27-én) jóváírták. A legyártott utalványok legkésőbb 2019. december 31-ig használhatóak (kérdés vajon, mivel „kényeztetik” ezután a nyugdíjasokat).

Összefoglalónkba nem fért bele minden (például az eszközkezelős program leállítása sem szerepel). A közigazgatási bíróság pedig év közben áll majd fel. Ráadásul a kormány nyilvánvalóan nem áll le, így a 2019-es évben jöhetnek még meglepetések.

Az Erzsébet vége, bár hirtelenségével nagyon meglepő, de jól illeszkedik a béren kívüli juttatási rendszer jövő évi teljes átszabásához. A cafeteria helyzetét röviden a „csak egy maradhat” mondattal lehet jellemezni. A jogalkotók egyértelműen a SZÉP-kártyát igyekeztek privilegizált helyzetbe hozni. (Ezekről a változásokról legutóbb itt írtunk.)

Nagyon fontos, hogy a SZÉP-kártyára vonatkozó jogszabály is módosult. A pihenőkártyát kibocsátó bankok közvetlenül a kártyabirtokosokkal állnak kapcsolatban. Jövő januártól (esetenként már az idén) csak azok kaphatnak új feltöltést, akik szerződnek a bankkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.