2018. december 10., hétfő

"NEM SZERETNÉK KARÁCSONYKOR AZ UTCÁN ALUDNI"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.12.10.


Emberhez méltó lakhatási körülményeket szeretnének a szállókon élő hajléktalan emberek, a kormányhoz és az ellátó szervekhez fordultak segítségért.

Nagyobb tisztaságot, megfelelő számú takarítót a hajléktalan szállókon, a csótány-, poloska-, rüh- és tetűhelyzet megszüntetését, élhetőbb lakhatási körülményeket – egyebek mellett ezek elősegítését kérik hajléktalan emberek a kormányzattól és a szociális ellátásban résztvevő szervezetektől. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) közreműködésével hajléktalan emberek egy kis csoportja több pontos listát dolgozott ki annak érdekében, hogy a sokszor túlzsúfolt és elhanyagolt szállókon emberhez méltóbb körülmények között élhessenek azok, akik ellátásra szorulnak. Azt is szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza a hajléktalanok közterületi üldözéséről szóló törvényt. 

Hétfőn, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón Simó Endre MSZF-elnök arról is beszélt: adataik szerint december 8-ig országszerte 23 ember fagyott meg az utcán, vagy saját fűtetlen lakásában. - Ez nemcsak az Emberi Jogok Nyilatkozatában leírtakat, de a magyar Alaptörvényt is sérti – mondta. Érdeklődtek Gulyás Gergelynél, a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, foglalkoznak-e például a szociális bérlakásrendszer bővítésével, illetve a kormány felelősséget vállal-e a fagyhalál áldozataiért. A Miniszterelnökség válaszában annyit közölt: ezen kérdések vizsgálata nem a kancelláriaminiszter hatáskörébe tartoznak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.