2018. december 7., péntek

ORBÁN VIKTOR A KÖZÉRDEK FOGALMÁNAK KISAJÁTÍTÁSÁVAL AZ EGÉSZ VILÁG ELŐTT BEISMERTE, HOGY EGYEDURALOMRA TÖR MAGYARORSZÁGON

168 ÓRA ONLINE
Szerző: B.M.
2018.12.07.


Bibó István és az alaptörvény is ellentmond annak, hogy a kormányfő közérdekként jelölje meg, hogy ő maga vagy a hozzá közel állók felmentést kapnak a törvény alól.Információink szerint az Orbán-kormány olyan jogszabály megalkotását tervezi, amellyel nonprofit társaságokra korlátozza azokat a médiaműhelyeket, amelyekben állami hirdetések megjelenhetnek.

„A közérdek a hatalom szájában mindig önkényes célkitűzést jelent, mely magában egyaránt lehet áldás, ötlet, erőszak vagy átok. Ha a hatalom a hivatallal és az élettel nincs jól rendezett organikus kapcsolatban, akkor célkitűzéseinek a közérdekűsége és eredményessége akkor is eleve kétséges, ha maguk a célkitűzések helyessége elvileg nem vitás.”

Az idézet Bibó Istvántól származik, aki a Jó közigazgatás problémája című tanulmányában azt feszegette, mikor képes a hatalom valóban a köz érdekét szolgálni, hogyan alakítható az egyén magánérdeke, sok-sok egyén magán érdeke a köz szolgálatába, vagy például mikor visszaélésszerű a közérdekre hivatkozás.

Aligha gondolhatta Bibó, hogy a róla elnevezett jogi szakkollégium egyik leghíresebb tagja egy napon ezzel a kifejezéssel magyaráz meg, pontosabban ez alá ránt be egy hatalmi cselekvést, amely kizárólag magánérdeket szolgál. Orbán Viktor egykori szakkollégista ugyanis kormányhatározatban minősítette nemzetstratégiai jelentőségűnek a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány összeolvadását. A miniszterelnök így vonta ki az ügyletet a legendásan éber figyelmű, alig szervilis Gazdasági Versenyhivatal hatásköre alól, sőt a Médiatanács óvó figyelmét is sikerülhet ezzel elterelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.