2018. december 22., szombat

TARJÁNYI SZELLEME

168 ÓRA ONLINE
Szerző: Tóth Ákos
2018.12.22.


Bezárt a Zoom.hu, egy tehetséges emberek által működtetett hírportál, mert a NER egyik kétes figurája úgy döntött, hogy most már nincs szükség a további működtetésére - Tarjányi Péter a jövőben inkább más vonalon szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Orbán Viktor rendszere éljen és viruljon.

Dolga, mi volt, megcselekedte. A magát biztonságpolitikai szakértőként beállító, tucatsztorikat író férfi - nem mellékesen a mai egyik legbefolyásosabb MSZP-s, Molnár Zsolt személyes tanácsadója - immáron új kihívásokat kereshet: hírportáljával épp akkor és épp oda döfött, amikor és ahová kellett. A legérzékenyebb pontra, ami ahhoz épp elegendő volt, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, az egyetlen, akinek reális lehetősége lett volna legalább visszaszorítani a kétharmadot, visszatáncoljon, hogy legalább Szegedet ne veszítse el, ha már az övéi is rárontanak.

A Zoom volt az a hírportál, amely a miniszterelnök-jelöltségre aspiráló MSZP-s Botka Lászlót szétütötte. Abban az időszakban, amikor meghirdette a programját, és bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenccel nem akar közösködni, a Zoom írt ellene folyamatosan cikkeket. A Zoom volt az, amely egy-egy írásában a szocialisták belső méréseire és hangulatára hivatkozva csepülte Botkát azzal, hogy „nem hozza a számokat”, és nem kifizetődő a Gyurcsány-ellenessége, épp akkor, amikor az MSZP társadalmi támogatottsága épp emelkedni kezdett.

A Zoom hírigazgatója és testvére - aki épp akkoriban cserélte föl az MSZP kommunikációs vezetői posztját a szintén MSZP-s fővárosi ember, a csillagszemű Horváth Csaba tanácsadójáéra – volt az, aki egy páros interjúban darabokra szedte az akkor még Botka vezette MSZP-t a Heti Válaszban. És a Zoom.hu tulajdonosa, Tarjányi Péter volt az a „felelős értelmiségi”, aki egy nap váratlanul bejelentette, hogy megalapította a Magyar Progresszív Mozgalmat annak érdekében, hogy valódi miniszterelnök-jelöltet találjanak, mert Botka László nem tűnik annak, hiszen „nem hozza a számokat”. Csak hogy tisztán lássunk: e bejelentés idején az MSZP a teljes népességen belül 11- ma hat százalék -, a biztos pártválasztók körében 17 százalékon állt.

És Tarjányi Péter volt az az ember, aki a legváratlanabb pillanatban előhúzta a kalapból Lattmann Tamást, aki azzal állt elő, hogy nem is Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje, hanem valójában ő, mert vele már korábban megállapodtak a szocialisták, bár az soha nem derült ki, hogy kicsoda. Lattmann utóbb újra feltűnt a színen: akkor már a kisgazdák miniszterelnök- jelöltjeként.

És Tarjányi Péter volt az, aki pár hónappal a választások előtt, a legnagyobb ellenzéki káoszban fogta a kalapját, és elegánsan távozott: bejelentette, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom beteljesítette a feladatát, mert Botka visszalépett, és különben is, a pártok most már tudják a dolgukat.

Tudták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.