2019. január 9., szerda

BABGULYÁSOS FORRADALOM

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.01.09.


Mindnyájunk kedvenc maffiózója, Al Capone bácsi annak idején adócsalással bukott meg, s ahogy most kinéz, a mi imádott rosszfiúnk, OVM pedig a zabálás miatt zuhanhat alá, mert az élet kegyetlen bír lenni és kifürkészhetetlen. Mindez persze csak idea és ábránd, reménykedő feltételezés, hogy netán túlcsordul a bili, mert sohase lehessen tudni. Mostanában azt is állítják, hogy a francia forradalom annak idején azért (is) robbant ki, mert abban az évben rossz volt a termés.

Al Capone bácsi ugyan az élet császáraként haligalizott, végig gyilkolászta és rabolta fél Chicagót, mert lehet, hogy a helyi Polt a kezében volt, így semmit sem bizonyítottak rá, az aktuális NAV-val viszont vagy nem számolt, vagy nem bírt, ez lett a veszte. Mondhatni, egy apró banánhéjon csúszott el, és aztán meg is rogyott, elvitte az Alcatraz meg a szifilisz. OVM bácsi annyival nagyobb ganyé őnála, hogy neki az adóhatóság is a zsebében van, sőt, az egész ország. Viszont szeret zabálni.

Mint majd megmutatom, ebbe is bele lehet bukni, ha úgy állnak a csillagok. A gyomor nagy mókamester, s nem épp véletlenül. Minden organizmus első és voltaképp egyetlen célja, hogy energiához jusson, J. A. is első helyen említi a mindenségben, ehess, ihass, etc., mint az közkeletű. Ez az energia lehet a zöldellő fű, egy másik organizmus lába vagy a napfény, esetünkben a csülkös bab vagy babgulyás, ez, bár kulinárisan egyáltalán nem mindegy, forradalmilag viszont igen.

Mert itt van nekünk ez a Gundel és az ő várbéli menzája, ahol fillérekért ehet az, akinek amúgy is sok van. És, ha valami, ez bírja zavarni az állampolgárt, hogyha ő igen, én miért nem? Ez még a netadónál is nagyobb felhajtó erő lehet, csupán az a kérdés, hogy falvainkba, tanyáinkra és városaink peremeire eljut-e az az információ, hogy OVM annyiért kap csülkös babot, hogy annyiért tán az is meg tudná venni, aki egyébként órákat áll sorban a krisnásoknál ugyanezért, mert nem telik rá. Mert neki háromszázért senki nem ad, csak ingyért, ami életmentő, ellenben megalázó dolog.

A csülkös bab (vagy babgulyás) így válik szimbólummá, a lét két peremén állók összehasonlító nyelvészetévé, s most ezt az ízlelőbimbókkal tessenek egészen konkrétan érteni, mert élni kell, ha van még hozzá kedve az embernek. De Camus-tól tudjuk, az öngyilkosság oka soha nem lehet egy tál étel, még sok sem, csupán az élet értelmetlenségének érzete lehet az, ezt viszont kiváltság és babramunka elérni. Így, az éhező delikvens előbb vágja pofán szenvedésének okozóját, mintsem fölkösse magát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.