2019. január 22., kedd

DAVID ATTENBOROUGH FIGYELMEZTETTE A VILÁG GAZDASÁGI ELITJÉT: AZ ÉDENKERT NINCS TÖBBÉ

444
Szerző: HORVÁTH BENCE
2019.01.22.



Minden idők tán leghíresebb természetfilmese, Sir David Attenborough is felszólalt a világ gazdasági és pénzügyi elitjének éves találkozóján, a davosi Világgazdasági Fórumon. Attenborough arra sürgette a világ vezetőit, hogy újítsák meg erőfeszítéseiket a klímaváltozás elleni küzdelemben, még mielőtt a károk helyrehozhatatlanná válnak. 

A 92 éves Attenborough kitért arra is, hogy az emberi tevékenység révén a világ egy új szakaszba lépett, amely azzal fenyeget, hogy aláássa a civilizációnkat.

„Szó szerint egy másik korszakból származom” – mondta a davosi fórumon Attenborough, mivel ő még a holocén földtörténeti korban született. Ez volt az a 12 ezer éves periódus, amit a klimatikus viszonyok stabilitása jellemzett, és amely lehetővé tette az emberek számára, hogy letelepedjenek, termesszenek és létrehozzák a civilizációkat. Ennek köszönhetően lettünk azzá a globálisan összekapcsolt fajjá, ami vagyunk, mondta még el.

De ez a stabilitás az ő élete folyamán odalett: „A holocénnak vége, az Édenkert nincs többé. Olyan mértékben változtattuk meg a világot hogy a tudósok szerint már egy új földtörténeti korban vagyunk: az antropocénban, az emberek korszakában.”

Figyelmeztetése szerint túl kell lépnünk a bűntudaton és a vádaskodáson, és gyorsan neki kell kezdeni a gyakorlati változtatásoknak. A Világgazdasági Fórum előtt készült felmérés alapján amúgy jelenleg a környezeti fenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.