2019. január 30., szerda

ÍGY HAJSZOLTA BELE MAGÁT ELNÖKSÉGE LEGNAGYOBB VERESÉGÉBE DONALD TRUMP

444
Szerző: akiraly
2019.01.30.


Meglehetősen hülye helyzetbe játszotta magát Donald Trump 2018 decemberében, amikor konzervatív szurkolótábora lelkes biztatására úgy döntött, érdemes vállalnia a kormányzat leállásának kockázatát azért, hogy végre megvalósíthassa legfőbb választási ígéretét, a mexikói határra építendő falat. Azt a falat, amit hívei két évvel a választások után is skandálva követelnek az elnöksége második évében is folyamatosan kampányturnézó elnöktől, és amiről Trump amúgy már többször állította, hogy Mexikó már ki is fizette, sőt, már fel is épült.

Arról a falról, amit tanácsadói csak szimbólumnak szántak, afféle memóriagyakorlatnak, hogy a forgatókönyvtől rendre eltérő jelöltet valamivel rávegyék, hogy a republikánus bázisnak fontos bevándorlás problémájáról beszéljen. Amit a bevándorlás republikánus ellenzői is mind inkább csak szimbólumnak, századlagos kérdésnek tartanak a bevándorlás rendkívül összetett problémájában, aminél sokkal fontosabbnak tartják például a már az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlók, illetve a demokrata kormányzatok alatt jogi védelmet élvező, az Egyesült Államokba gyerekként érkezettek ügyét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.