2019. január 3., csütörtök

MÁRIS PLAFONIG ÉR A TRÁGYA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.01.03.


Pedig tényleg csak három nap volt, ameddig nem figyeltünk oda teljes mellszélességgel, és máris a plafonig ér a trágya. Bocsánat, az kurvaboldog új év (kívánom, hogy valóban az legyen mindannyiunk számára) tiszteletére és örömére sem felejtettem el a csúnya, kisujjeltartásra ingerlő szavakat, viszont – ahogy az lenni szokott – ezek a csúnya szók ezúttal sem az öncélúság jegyében hagyják el a billentyűzetemet.

Azt hittem első újévi felindulásomban, hogy a mindennek és mindennek az ellenkezőjének aláírására idomított, a NER valamennyi törvényesített disznóságát példás gyorsasággal kézjegyével ellátó úgynevezett államelnök úgynevezett újévi köszöntőjét – amelyben arról lamentált, hogy mi mindenre mondhatunk nemet az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetektől a másokra mutogatáson és a magunk felelősségének palástolásán át a mindenkin átgázoló törtetésig és becstelenségig – legalább pár napig semmi nem fogja tudni überelni. Hát de, sikerült.

Mindjárt mondom szépen sorban, csak előbb sajnálatomat fejezem ki aziránt, hogy az áderi cinikus-ragacsos felsorolás első számú címzettjéhez valószínűleg ezúttal sem jutott el az üzenet, mert neki halaszthatatlanul szénné kellett égetnie magát Brazíliában. A zsebrevágott kezű hanyag elegancia és megszállott küldetéstudat élő szobráról (most azt ne vegyük figyelembe, hogy mennyibe került elcsámpázni Dél-Amerikába) ezúttal is kiderült, hogy kábé senkinek nem volt fingja arról, hogy ki ő. Pedig megválasztását követően Orbán kezét-lábát törve, az elsők között sietett gratulálni és benyalni az illiberálisan szélsőjobboldali, január elsején az államelnöki beiktatását ünneplő Jair Bolsonaro nevű alaknak, de sajnos sem ő, sem a brazil kormány nem vágta, hogy ki a fene az az alak, akivel együtt vigyorog az egyik csoportképen. Persze ebben is meg lehet találni a háttérben megbújó hízelgésre okot adó szálat, de szerintem ez úgy ciki, ahogy van. Hogy a magát világpolitikai tényezőként számon tartó Orbánt csak úgy összetévesztik az amerikai külügyminiszterrel (vagy akárkivel) és ennek köszönhetően állnak le vele fotózkodni.

Természetesen erről nem szólnak a hírek a napos oldalon, ellenben azzal verdesik szénné a mellüket, hogy az esőerdők, a melegek, a színesbőrűek, a nők, a baloldali ideológia és a politikai korrektség ellensége Bolsonaro elfogadta a magyar illiberális zseni meghívását és majd Budapestre látogat. Azért szerintem várjuk ki a végét, ebben még simán benne van a mókafaktor. Innen nézve eléggé izzadtságszagúnak és komolyan vehetetlennek tűnik az, amiről Havasi Bertalan óbégatott, miszerint Orbán és Bolsonaro még Brazíliában áttekintette a két ország közötti nemzetközi, gazdasági és politikai együttműködési lehetőségeket. Aha. Vajon azelőtt, vagy azután került sor erre az áttekintésre, hogy rájöttek, ez az alak nem Mike Pompeo, hanem Orbán Viktor? Röhögni kéne, csak sajnos ez annyira gáz, hogy semmi kedvem hozzá. Valaki mondja, hogy egy kurva nagy hoax az egész, vagy hogy Kafka szórakozik velünk, miközben Örkény vállát veregeti, mert ez…

Az van továbbá, hogy az Áder János cinizmusát jobbról előző családügyi női princípium, bizonyos Novák Katalin kurvaboldogújév gyanánt felöklendezett bölcselkedéseiből összeálló, egyébként még karácsony előtt készült, indokolatlanul hosszú interjú sem csalt kifejezetten mosolyt az arcomra. Pedig a Fidesz viszonylatában igazán példásan magasra kapaszkodott, mindenhez is értő egyszemélyes női különítmény igazán kitett magáért. Nekem már egy jó ideje az az érzésem, hogy előre megfontoltan, stratégiailag hergelik az embereket, mert hátha valakinek elborul az agya, és akkor majd teli tüdőből lehet üvölteni a kétharmadjukkal elnyomottak és mártírok ócska NER-himnuszát. (Lásd Halász János nevű humanoid, aki már ott tartott a hergeléssel az év első munkanapján, hogy az ellenzék nyíltan a rendőrökre támad, szándékosan és erőszakosan provokálja őket.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.