2019. január 29., kedd

MEGDÖNTI A NYUGAT ORBÁN HATALMÁT?

24.HU / POSZT ITT
Szerző: NAGY ATTILA TIBOR
2019.01.28.


Sokadjára vetődik fel annak lehetősége, hogy Orbán Viktort nyugati erők lemondásra kényszerítik: már a 2012-es Békemenet bevallottan a magyar kormányfő nyugati nyomással szembeni megvédését célozta.

Most a RIA Novosztyi orosz hírügynökség pendítette meg Orbán külső nyomásra történő eltávolításának a lehetőségét. Méghozzá azt követően, hogy a The Wall Street Journal értesülése szerint Orbán megtagadta, hogy a nyugati elvárásoknak megfelelően fellépjen Kína és Oroszország ellen, valamint azt is, hogy változtasson Ukrajnával kapcsolatos politikáján.

Állítólag Orbán zárt körben azt is kijelentette, hogy bár nagyra értékeli a NATO által nyújtott biztonságot, de „ausztriai semlegességre” törekszik.

Az orosz hírügynökség idézi Vladimir Sapovalov politológust, az MPGU (Moszkvai Történeti és Politikai Intézet) igazgatóhelyettesének a véleményét, aki szerint a Nyugat válasza nem marad el. Sapovalov a magyar kormánypárti narratívához hasonlóan felidézi, hogy már láthattunk Soros által szervezett tömegakciókat.

Sapovalov állítja:

a Nyugat megpróbálhatja Orbánt megfosztani a hatalmától.

Ebbe beletartozhat az ellenzék támogatása mellett egy Orbán-elleni akció is az USA és a nyugati szövetségesei részéről. A politológus merész gondolattársítással a minapi venezuelai fordulatra – szerinte államcsínyre – utal, bár azt elismeri, hogy a magyar helyzetet nehéz összevetni a venezuelaival.

Mi azt tehetjük hozzá mindehhez, hogy nyilvános és megbízható információ nem áll rendelkezésre arról, hogy nyugati erők valóban megbuktatnák Orbánt; persze kizárni sem lehet ennek lehetőségét.

Kétségtelen, hogy különösen 2010 és 2015 között a magyar kormány erőteljesen multiellenes politikát folytatott a különadókkal (bankadó, tranzakciós adó, egyes kereskedelmi tevékenységek extraadóztatása, például reklámadó), s ezek nyomán vetődtek fel a kormány demokráciához, jogállamisághoz való hozzááállását érő nyugati kritikák.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.