2019. január 15., kedd

PLUSZPÉNZ HELYETT SZEMFÉNYVESZTÉS A FALUFEJLESZTÉSI PROGRAM

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS
2019.01.15.


Februártól indul a kormány 150 milliárdos falufejlesztési programja, de a polgármesterek szerint ez inkább az eddig is meglévő pályázati lehetőségek „átpántlikázásáról” szól.

Sok polgármester csak szemfényvesztésnek tartja az először Modern falvak, később pedig Magyar falu néven beharangozott, úgynevezett vidékfejlesztési programot. Két kormányhatározat rendelkezik ennek megvalósításáról, az egyik a közszolgáltatások, a másik a falusi úthálózat fejlesztéséről szól. Ebben az évben 150 milliárd forintot szánnak erre a keretre, ám ha megnézzük, hány falut kellene helyzetbe hozni ebből a pénzből, rájöhetünk: nem csak csepp a tengerben, annál is kevesebb, amit a vidék felzárkóztatására szánnak. A „célcsoport” tagjai az ötezer fő alatti települések: a 3155 magyar településből 2887 ilyen, vagyis a falvak 91,5 százaléka ide tartozik. Átlagosan valamennyiükre 50 millió forint jutna, amiből akár egy-egy látványos beruházás – mondjuk egy kis óvoda felépítése – kivitelezhető, de ebből a keretből kellene utakat, szolgálati lakásokat építeni, óvodákat, orvosi rendelőket, polgármesteri hivatalokat, járdákat felújítani, sportparkokat, közösségi tereket építeni, temetőket rendbe hozni, falubuszokat üzemeltetni.

Csakhogy ezeknek a fejlesztéseknek jó részére már korábban is lehetett különféle hazai és uniós pályázatokból pénzt szerezni. Mezőszemere honlapján például jelenleg is található egy óvodafejlesztésre elnyert 31, és egy orvosi rendelő felújítására megkapott 53 millió forintos támogatás, amelyet a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyertek el tavaly, de majdnem mindegyik megyében találtunk hasonlót Tardtól Őrimagyarósdig. Falugondoki buszok eddig is kaptak pénzt az önkormányzatok, a Magyar Falu program mindehhez egy homályos mondatot tesz hozzá, miszerint meg kell vizsgálni a falugondnoki szolgáltatások „országos kibővítésének költségvetési és jogszabályi lehetőségét”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.