2019. január 5., szombat

TÖBB VÁROSBAN NEM VÁRTAK SZOMBATIG A TÜNTETÉSSEL

INDEX
Szerző: FB
2019.01.04.


Budapesten szombatra hirdettek tömegtüntetést, a jelek szerint azonban több helyen nem akarták megvárni a hétvégét az emberek, pénteken ugyanis Pécsett, Szombathelyen, Gödöllőn és Baján is tüntetések voltak.

A pécsi tüntetés hat körül kezdődött, és a Szabad Pécs beszámolója szerint a vártnál jóval többen mentek el rá, mint ahányan jelezték a részvételi szándékukat. A tömeg itt a Barbakán elől vonult a Széchenyi térre, ahol többek közt a momentumos Nemes Balázs, illetve az ellenzék által támogatott független polgármesterjelölt, Péterffy Attila is beszélt.

Január 18-án egyébként újabb demonstráció lesz a városban, aminek mottója a KDNP jelmondataként ismert "Több fényt!" lesz majd.

Gödöllőn ennél előbb kezdődött a megmozdulás, ott a hvg cikke szerint már 5 óra körül összegyűltek az emberek, akik néhány kitérő állomással – köztük a híres uszodával – a Szabadság térre vonultak. Az eseményen mások mellett Donáth Anna, a Momentum alelnöke is felszólalt, az élő közvetítésért pedig a DK-s Varju László felelt.

Szombathelyen a hóesés sem tartotta vissza az embereket a tüntetéstől: ott szintén öt körül kezdődött a demonstráció, egyebek mellett az LMP-s Vágó Gábor és a DK-s Glázer Tímea felszólalásaival.

A felszólalások után aztán elindult a menet, és a hóba rajzolt O1G-kkel tarkítva egészen a helyi Fidesz-irodáig ment, ahol némi meglepetésre Markó Péter egykori fideszes megyei elnök is felszólalt, aki erkölcsi kérdéseket feszegetett a jelenlegi hatalommal kapcsolatban.

A bajai tüntetés a többinél létszámban jóval szerényebb volt – helyi jelentések szerint ötvenen-hatvanan gyűltek össze –, de ennyi ember is elég volt ahhoz a flasmobhoz, ami végül lett a megmozdulásból, az emberek ugyanis előbb O1G feliratot, aztán O1G logót formáltak alakzatba állva a Szentháromság térrel szemben lévő rézsűn...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.