Szerző: HaFr
2019.02.22.
Még mindig túl sokaknak, meglepően magas formális képzettség mellett is meg kell magyarázni, hogy semmisincs ingyen. Nem akarom ezt a keményvonalas piaci gondolkodás "botrányos" kijelentéseinek fényében értelmezni, miszerint még a szeretetnek meg a barátságnak is ára van, mivel nem vagyok keményvonalas piaci gondolkodó. Korlátozódjunk itt a munkára, valamint az árunak és szolgáltatásnak nevezhető dolgokra, amelyeket valakiknek létre kell hozniuk és azért meg kell őket fizetni (vagy az előállítótól a fogyasztóig terjedő láncban valahol veszteségként le kell írni és onnantól lehet "ingyen adni"). Aki azt hiszi, hogy Dániában ingyenes az egészségügy és nem a világ egyik legmegterhelőbb adórendszere működteti (nyilván viszonylag jól, de nem ez a kérdés) és hogy Magyarországon ingyenes bármi, amit a közpénzen eltartott kormány közpénzből fizet, az pont azt mulasztja el, hogy fájjon neki minden peták, amit a kormány haszontalanul, netán korrupt módon költ el.
Ez a fájdalom hiányzik a magyar nép nagy részéből. Pedig ha bárki -- a legegyszerűbb tesztet elvégezve -- a kezébe kapná a teljes fizetését és abból neki kellene adóznia havonta, nem pedig eleve a nettó fizetését látná csak, rögtön érezné, mennyire sokba kerül neki ez a megalkuvás. Ha pl. a munkáltatónak 400 ezer forintba került egy alkalmazott, akkor az állam abból majdnem 200 ezret elvisz adóban. Azáltal, hogy az alkalmazott csak valamivel több mint 200 ezret lát a számláján, rendre elfelejt a 400 ezerben gondolkodni és vigyázni arra, hogy mi történik az elvitt összeggel. (Persze a helyzet még sokkal rosszabb, mert a maradék kétszázezerből is irdatlan mennyiség megy el további közterhekre: forgalmi adóra, illetékekre, a NER tolvaj gépezetének finanszírozására.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.