2019. február 24., vasárnap

MÁRKI-ZAY: A PÁRTÁLLAM VEZETŐI MAGÁNREPÜLŐN MENEKÜLNEK EL, HA ENNEK A RENDSZERNEK VÉGE LESZ

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.02.24.


...Az első felszólaló Hadházy Ákos volt. Úgy kezdte:

"Egy ilyen helyzetben, mint a mai, két dolgot lehet tenni: sopánkodni, hogy milyen rossz nekünk. Vagy dolgozni azért, hogy jobb legyen."

Hadházy azt is elmondta: a hatalom ugyanazt csinálja most is, amit az államszocializmus idején megszokhattunk: miután hiteltelenül hangoztatták Orbánék, hogy hogyan és mikor fogjuk utolérni a nyugatot, inkább azt kezdték el harsogni: a nyugat rossz és hanyatlik.

A független képviselő azt is hozzátette: a Fidesz erről a hanyatlásba vezető útról, amelybe az országot viszi, soha nem fog visszafordulni, nekünk kell visszafordítanunk őket.

Arról is beszélt: Szerbiában is hetekig-hónapokig tízezrek mentek ki az utcára, a TV-székházhoz, egyelőre nem értékel követelésüket. De el fogják, ahogy el fogjuk mi is.

Mivel egy olyan pályán játszunk, ahol az egyik kaput bedeszkázták, és még a biztonság kedvéért lejt is az a pálya, nekünk ezen a pályán kell nyernünk. Hadházy azonban már előre leszögezte:

"ennek a közelgő EP-választásnak a legitimitása így előre megkérdőjelezhető, bármi is lesz az eredmény, azt nem lehet elfogadni legitimnek."

A következő felszólaló Lukácsi Katalin. A KDNP-nek hátat fordító egykori politikus azt mondta: azért alakultunk most, mert sokszínűséget szeretnénk, de egységesen lépünk fel.

Márki-Zay: Ismét egy párthoz való hűség dönti el, kiből mi lesz

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független politikusa volt a következő felszólaló.

"Egy éve volt, hogy a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét",

utalt Márki-Zay polgármesterré választására. 30 év után ismét egy párthoz való hűség határozza meg, hogy kiből lesz portás, és kiből vállalatvezető. Ismét Oroszország és Törökország felé fordultunk a nyugat helyett.

Én azért jöttem haza tíz éve, hogy gyerekeimet magyarnak és Magyarországon nevelhessem. De valakik kisajátították a "nemzet" kifejezést - mondta a hódmezővásárhelyi polgármester.

Mozgalmunk azért jött létre, hogy bebizonyítsuk országosan, amit már Hódmezővásárhelyen sikerült: az összefogás legyőzi a korrupciót, folytatta Márki-Zay.

Üdvözölte az eseményen jelenlévő többi ellenzéki polgármestert, akik vállalták, hogy az ő színeikben indulnak el.

Márki-Zay azt is elmondta: bebizonyosodott, hogy ennek a hatalomnak a pénz kell, annak megszerzéséhez és megtartásához pedig pártállam kell, kormánypropaganda kell, és rabszolgák kellenek. Üzent a rendszer "kiszolgálóinak" is:

"Míg a pártállam vezetői magánrepülőjükön fogják elhagyni az országot, ti, akik a hivatalokban ültök és segítitek a rendszert, ti nem mehettek velük. Ti bizonyítékok lesztek, amikor eljön az elszámoltatás ideje"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.