2019. február 21., csütörtök

MIKÖZBEN POLT PÉTER AZ EGYETLEN RÁBÍZOTT FELADATOT ÜZEMBIZTOSAN TELJESÍTI...

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2019.02.21.



...a mindennemű fideszes bűnügyek elsikálásáért felelős Polt Péter legfőbb ügyész tollából hangzott el, aki egyéb mondvacsinált képtelenségek mellett, ezekre hivatkozva sem szíveskedik elvonszolni magát az Európai Parlamentbe megvitatni az OLAF által is vizsgált honi korrupciós ügyeket. Mivel nem volt alkalmam ezt az történetet a súlyának megfelelelő helyén kezelni, ideteszem az állampárt nagyformátumú bűnözőinek védőszentjeként funkcionáló Polt megfutamodó, beismerő vallomás jellegű sirámát (február 19-én, kedden néhány órás késéssel sikerült csak kapcsolni Jeruzsálemet, ahonnan megérkezett a miheztartás):

– A magyar ügyészség nem fejthet ki politikai tevékenységet.

– Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági meghallgatás (az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságáról van szó) kampányeseménnyé váljon.

– Nagyon szoros a határidő (március 4!!!), és az előzetes egyeztetés hiánya is fennáll.

Az Európai Ügyészséghez szuverenitási okokra hivatkozva nem csatlakozó ország fideszes pártkatonából lett fideszes pártkatona legfőbb ügyészének két hét az szoros határidő, Orbánnal szotyolát köpködni futballmeccseken nem politikai tevékenység, Orbán vejének korrupciós ügyeit tisztára mosni nem politikai tevékenység. És nem politikai tevékenység az sem, hogy Czeglédy Csaba ellenzéki politikus meghurcolásának ügyében azzal gyakorolt nyomást több alkalommal a fideszes ügyészség az egyik vádlottra, hogy mondjon már valami nagyon ütőset és extrát (vádalku) az ellenségről, ellenkező esetben hosszú évekre börtönbe kerülhet.

Polt Péter, aki emberemlékezet óta még a látszatát is kerüli annak, hogy egy tetőtől talpig független igazságszolgáltatási intézmény első embere volna, Polt Péter, aki életvitelszerűen mossa tisztára a fideszes holdudvar összes szennyesét, sajnálatos módon nem fejthet ki politikai tevékenységet, ezért az általa vezetett sóhivatal érdemi nyomozás nélkül utasította el az MTVA székházából kirángatott-kilökdösött ellenzéki politikusok hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt tett feljelentését. Polt elvtárs politikai tevékenység kifejtésétől minden körülmények között tartózkodó makulátlan munkavégzése okán az érintettek pótmagánvádat nyújtanak be elvégzik azt a munkát, amit Polt nem hajlandó: ők maguk viszik bíróság elé az ügyet.

És miközben Polt Péter az egyetlen rábízott feladatot üzembiztosan teljesíti (bűnözőket pártol és véd), a törvényesített korrupció kormánya Trócsányi László kottájából újabb bűvészmutatvány végrehajtására készül. A Fidesz EP-listájának első helyére katapultált igazsgágügyi miniszter ama pompás javaslattal állt elő, amely szerint egy olyan új típusú alapítványi formát hoznának létre, amely családi vagyonok professzionális kezelését (!!!), illetve közfeladatokat is ellátna. Sajátlábon forgó vagyonkezelő alapítványok, ez a kulcskifejezés és bármennyire próbálom ártatlan, jóhiszemű, hasznos és előremutató kezdeményezésnek tekinteni a dolgot, nem sikerül. Mert igaz ugyan, hogy ezeket az új entitásokat a Corvinus kiszervezésére hivatkozva hozzák létre, de egyáltalán nem mellékesen, lehetőséget adnak majd a legnagyobb magyar vagyonok alapítványba mentésére is. És akkor gondolkodjunk el azon, hogy kik a legnagyobb magyar vagyonok tulajdonosai, gondolkodjunk el a milliárdos fideszes médialapítvány létrehozásán és azon az egyszerű tényen, hogy bár eddig is lehetett családi alapítványokat létrehozni, ezek nem végezhettek nyereségcélú, gazdasági tevékenységet. Ezután meg majd fognak. Nem tudom, mennyire világos mindenki számára, hogy ismerve az elkövetőket, mire megy ki a játék. Olyan nyíltan és szégyen nélkül csinálják, hogy az ember belepirul. Igen, ez lesz a megoldás arra, hogy az Orbán-dinasztia birtokába kerüljön az a közösből összeharácsolt, felhalmozott százmilliárdos nagyságrendű vagyon, ami jelenleg még formálisan strómanok nevén van. Ezt jelenti a generációkon átívelő magánvagyon kezelés, amire hivatkoznak az indoklásban: bármi történhet, a dinasztia épül, amit elloptak, az már az övék...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.