2019. február 14., csütörtök

ORBÁN: NEM LEHET A NATO-RA ALAPOZNI MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGÁT, EGYEDÜL IS MEG TUDJUK MAJD VÉDENI MAGUNKAT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: MOLNÁR RICHÁRD
2019.02.14.


Bármilyen támadást el tudunk majd hárítani önállóan a miniszterelnök szerint. Azt viszont nem árulta el, hogy milyen fegyverekkel. Összeszedtük, hogy mire számíthatunk.

A Fidesz-közeli Figyelőnek adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök annak kapcsán, hogy nemrég tárgyalt a Budapestre látogató Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. A beszélgetésben nem sok konkrétumot említ a magyar kormányfő a tárgyalás során felmerült gazdasági vagy katonapolitikai kérdésekről. Orbán szerint Pompeo két okból látogatott Magyarországra: egyrészt a két ország szövetségese egymásnak, másrészt az előző amerikai elnök, Barack Obamának nem volt fontos Közép-Európa, de Donald Trumpnak igen.

- Ha a NATO keretein túli együttműködés lehetőségeit keressük, akkor mindig észben kell tartanunk, hogy az amerikai külpolitikában Közép-Európára nézve nincs tartós politikai elem 
- tette hozzá Orbán, arra utalva, hogy az USA törekvései a térségünkben hajlamosak változni, így nekünk erre is fel kell készülni.

Orbán szerint Magyarországnak szuverénnek kell lennie és maradnia a saját területéről kiinduló bármilyen katonai akció esetén. Arról azonban bölcsen hallgatott, hogy az amerikai külügyminiszter felrótta-e neki, hogy akadályozza Ukrajna európai közeledését az oroszok érdekében.

Azt sem árulta el a miniszterelnök, hogy megegyeztek-e amerikai fegyverzet vásárlásában.

- Még nem tartunk ott, hogy konkrét fegyvervásárlásról beszéljünk, arról volt szó csak, hogy egy ilyen közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerre szükségünk van. Ezt Magyarország nem tudja előállítani - mondta a kormányfő.

A 444.hu információ szerint egyébként végül nem a ballisztikus rakéták elhárítására is képes amerikai Patriot légvédelmi rendszert vásárol Magyarország (ami idegesítené a saját ballisztikus rakétái veszélyeztetésére, így az erőegyensúly rontására háklis Oroszországot), hanem norvég gyártmányú, NASAMS típusú, de amerikai légvédelmi rakétákkal felszerelt, elsősorban repülők ellen használható fegyverrendszert.

A 24.hu információi szerint ráadásul az is felmerült, hogy a 2026-ig bérelt svéd Gripen vadászgépek leváltására amerikai vadászgépeket vásárolna Magyarország...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.