2019. március 23., szombat

1342 MILLIÁRDOT KÖLTÖTT AZ ORBÁN-KORMÁNY SPORTRA ÉS VALLÁSRA 2017-BEN

MFOR
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2019.03.22.


A magyar kormány uniós csúcstartó sport- és egyházfinanszírozásban, de nem is akárhogyan, hiszen egyre inkább növelik az előnyüket az uniós tagállamok sorában.

Az Eurostat nemrég frissítette a 2017-es adatokkal a költségvetési kiadásokat részletező statisztikáját, mely alapján a magyar állam megtartotta csúcstartó szerepét a sport- és egyházfinanszírozást illetően, ráadásul 2017-ben az előnyt is sikerült növelni. A magyar kormány a költségvetésból a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költött el ugyanis sport- és egyházfinanszírozásra 2017-ben, a korábbi 3,3 százalék után.

Vagyis a GDP 2017-es értékéből kiindulva nominálisan ez 1342 milliárd forintot jelent a korábbi 1170 milliárd után. Egy év alatt 172 milliárddal több közpénzt fordított a magyar állam sportra és az egyházakra. Ha kifejezetten a sportra fordított összeget nézzük, annak mértéke a GDP arányában 1,2 százalék volt a korábbi 1,1 után. Nominálisan ez 70 milliárd forintos növekedést jelent, 2017-ben 460 milliárdnyi volt csak a sportköltés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.