2019. március 2., szombat

A DUPLA-HAZUDOZÁS SZISZTÉMÁJA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.03.02.


...Ma a Fidesz azt és úgy tesz, ahogy akar, nincs aki itthon szembe tudjon vele szállni, nincs aki a nyilvánvalónak tetsző törvénysértéseket számonkérje rajta, netán szankcionálja. Ha nem lennénk elszenvedői ennek a rendszernek, azt mondanám: teljesen szürreális az a politikai világ, amelyben élünk, és amelyre a rendszerváltozás után egyáltalán nem számítottunk.

Elég, ha arra utalok, hogy Kövér László kedve szerint büntetgeti az ellenzéki politikusokat a parlamentben, ugyanakkor a szombathelyi Fidesz barikádot emel a közgyűlés helyszínének ajtajába, pusztán azért, mert kisebbségbe került. De az is szimptomatikus, – maradva Szombathelynél, csak hogy aktuális példát említsünk -, hogy a közgyűlés fideszes tagjai nem mernek addig döntést hozni, amíg a párt erős embere, Hende Csaba meg nem érkezik a helyszínre.

Akár az ÁSZ-ról, akár a szombathelyi kormánypártról beszélünk, de akárhány példát említhetnénk, mindenütt azt látjuk, hogy a dolgok a ’60-as, ’70-es évek pártállami rendszerét idézik, mindenhol a központi irányítás utasításait hajtják végre. A nagy különbség persze az, hogy ma mindezt egy nemzetközi integráció’, azaz az Európai Unió tagjaként tesszük, a valódi demokrácia hitében, míg azokban az években ugyan szintén demokráciát hirdettek, de mindenki tudta mit jelent a szovjet-zóna tagjának lenni; nem lehetett kilógni a sorból. Most viszont pontosan azt tesszük: szembe megyünk az európai közösség értékeivel.

Sokszor hittük azt, az Orbán rezsim működése és kiteljesedése során, hogy ezt már nem fogja eltűrni az Unió, de mindig csalódnunk kellett. A közösség rövidtávú politikai érdekei mindig fontosabbnak bizonyultak az elveknél, vagyis a Fidesz erős jelenléte, a magas létszáma a Néppárt frakciójában meghatározóbb érv volt, mint a jogállam lebontása Magyarországon.

Most látszólag fordul a helyzet: az a plakátkampány, amellyel a Bizottság elnökét tűzték pellengérre, minden eddiginél erősebb visszatetszést, és visszavágási vágyat ébresztett az Unió vezetőiben. Mégis: óva intenék mindenkit attól, hogy abban reménykedjen: visszaköszön hazánkban a demokrácia. Ez nem fog bekövetkezni.

Orbán olyan pályára helyezte önmagát és a kezéből etetett pártokat, amelyről nem lehet visszafordulni. Legfeljebb taktikázni próbál, zárt ajtók mögötti tárgyalásokon megnyugtatni partnereit, de ezek csak időhúzó lépések, az eddig követett irány megmarad. Amit különben az is bizonyít, hogy noha kitört a botrány – vagy botrányka – az EU-ban a Juncker-féle plakát miatt, Orbán mégis kiküldte levelét az összes választópolgárnak, amely levél melléklete tartalmazza ugyanazt a Juncker-Soros közös képet, és azt a hét pontot, amely hazug állításokkal vádolja „Brüsszelt”, és próbálja befolyásolni a magyar választót.

Vagyis: Gulyás Gergely ugyan igyekszik elhitetni befolyásos néppárti politikusokkal, hogy Magyarország igenis lojális az Unióhoz, tiszteli annak vezetőit, valójában csak a dupla-hazudozás szisztémáját építgetik tovább. És ugyan ezt a módszert már nagyon sokan világosan látják, még mindig úgy tűnik: a politikai érdek meg fogja előzni a politikai értéket.

Maradunk a NER-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.