2019. március 25., hétfő

A NER MÍTOSZÁRÓL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ILLE ISTVÁN
2019.03.24.


Korábban futtattam pár gondolatot ugyanitt e tárgykörben, most cseppet ráerősítenék.

Motto: kis ország, nagy mítosz.

Ma már ott tartunk a magyarság kiválasztottsága és ez általi felsőbbrendűsége kérdésében, hogy egyedül mi volnánk Európa védelmezői, az utolsó bástya a muszlim invázióval szemben. Volt már ilyen militáns aranykora a magyaroknak, de az se igazán jött össze. Ráadásul kiűzettünk a paradicsomból, amit rituálisan Trianonnak hívunk.

A megváltás – ami a NER-ben gyökerezik – az udvari ideológusok áltudományának mozgósítása következményeként nyilván valóan az Aranykor, a magyarság régi nagyságának visszaállítása lehet csak, természetesen a Bölcs Vezető irányításával.

Volt valami hasonló bibliai narratíva Jugoszlávia felbomlása közepette, mikor is a szerbek és horvátok saját nemzeti mítoszukat állították egymással szemben, hogy aztán az usztasák és csetnikek közösen, bibliai hevülettel forduljanak Titoék ellen.

Még szerencse, hogy Magyarországon nem volt ilyen nemzeti megosztottság, egyedül a világháború tragikus sorsú áldozataként tetszeleghettünk magunknak.

Így aztán lombikban tenyésztettünk magunknak mítoszokat. Sajnálatos módon ezek a mítoszok azonban nem szolgáltak mást, mint évszázadokat izzadságosan felölelni akaró eredetmondák megalapozását. A módszer: Isten általi kiválasztottság tudat generálása(habár e téren akad egy komoly konkurencia, mi szerint Isten választott népe a zsidó). Hozzá jön még a jelen emberének kidekorálása ősei dicsőségével, és az elődök sérelmeinek beléjük verése.

A NER ennek érdekében meghatározza – ha kell, meghamisítja – a múltat, blondel-keretbe helyezi a jelent és kijelöli a nemes célt, ami akár a végzetünk is lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.