2019. március 21., csütörtök

AZ AGRESSZÍV KISMALAC HAZUDOTT A NEMZETKÖZI SAJTÓNAK

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.03.21.


Van az a vicc, amikor az agresszív kismalac nagyot esik a biciklijével. Egy ismerőse odarohan hozzá, és aggódva kérdezi: Nem ütötted meg magad? Mire a malac: Kuss, én így szoktam leszállni!

Orbán Viktor szerda esti nemzetközi sajtótájékoztatóján bemutatta, hogy ő hogyan szokott leszállni a bicikliről. Már a bevezetőben sem mondott igazat, mert azzal kezdte a megjelent újságírók előtt a mondandóját, hogy a tanácskozás témája a Néppárt jövője volt. Miközben mindenki tudta, hogy egyetlen napirendi pont volt, mégpedig az, hogy mi történjen a Néppárt fenegyerekével, a Fidesszel: kizárják, a frakcióból, vagy „csak” függesszék fel a tagságát.

Ez volt az egyetlen napirendi pont, ennek megvitatására jöttek össze közel kétszázan Brüsszelben. Erről persze lehet azt gondolni, és mondani, hogy a Néppárt jövőjéről volt szó, merthogy a Fidesz működése valóban hatással lehet a Néppárt jövőbeni működésére, de konkrétan ezt állítani, nem más, mint nettó hazugság.

A legnagyobb valótlanság azonban kétségkívül az volt, ahogyan Orbán a hazai választóknak próbálta eladni a történteket. Azt kommunikálta ugyanis a magyarországi nyilvánosság felé, hogy a tanácskozást valójában ők kezdeményezték, mert számukra fontos, hogy a Néppárt egységes és erős legyen. Ezzel szemben az az igazság, hogy a tanácskozást nem a Fidesz kezdeményezte, sőt, mondhatjuk, éppen Orbánék akarata ellenére jött létre.

Joseph Daul néppárti elnök a tanácskozást követően nem véletlenül posztolta azt a Twitteren, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik a Fidesz tagságát, Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője pedig, szintén a döntést követően, egy sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesznek a felfüggesztés ideje alatt semmilyen beleszólása nem lesz a Néppárt politikájába. Bárhogy is értelmezzük ezeket a megnyilatkozásokat, egyik sem arra utal, hogy a Fidesz irányította volna a történéseket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.