2019. március 15., péntek

BARTUS LÁSZLÓ: TÚLTOLTA A ZSENI, BEHŰTÖTTÜK A PEZSGŐT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ:
2019.03.14.


Remélem, soha többé nem kell értelmes emberektől azt olvasnom, hogy Orbán milyen okos és mekkora zseni. Aki más emberek jogait elveszi, aki szándékosan hazudik, hogy megtévesszen embereket, aki lop, az soha nem okos ember. Lehet ravasz, gátlástalan, esetenként jó taktikus, de csak a maga sötét világának logikája szerint, ám sohasem okos, és főleg nem zseni. Mert ez mindig bukáshoz vezet és pusztulásba visz. Most pedig Orbán maga bizonyította be, mekkora idióta, mekkora pancser és mekkora hülye. A saját szemszögéből nézve olyan hibát követett el, ami hosszútávú tervei szempontjából végzetes is lehet.

A Sargentini-jelentés után Manfred Weberrel kötött egy paktumot. A Néppárt csúcsjelöltje kötött vele egy elvtelen kompromisszumot. Megszilárdította helyét a Néppártban, és ha a szokásos aljas módszereivel sok szavazatot hoz májusban a Néppártba, a pozíciója még erősödhetett is volna. Ehelyett kitette a Soros-Juncker antiszemita plakátot, alá egy csomó hazugsággal “Brüsszelről”, Brüsszelt pedig a Néppárttal azonosította Juncker személyében. Hogy lehet valaki ekkora hülye? Azt képzelte, hogy ezt is megteheti, hogy ez senkit nem fog érdekelni? A korszakos zseni alaposan elszámolta magát.

Egyesek még azt is gondolták, hogy szándékosan akarja kirúgatni magát. Más talpnyalók azt írogatták, hogy megteheti, mert neki nem tud a Néppárt ártani. A Néppártnak nincs olyan lépése, ami a zseninek ne lenne jó. Ha kirúgják, az is jó, ha nem rúgják ki, az is jó. Azóta kiderült, hogy egyáltalán nem így van. Orbánnak szüksége lenne a Néppártra, neki a Néppártot kellene elfoglalnia. Saját kereszténydemokratának nevezett illiberális irányzatának egyetlen komoly konkurrenciája van, a valódi kereszténydemokrata Néppárt. Orbán a Néppárt báránybőrébe bújt farkasként törhetett volna az EU fasizálására. Mert ha tetszik, ha nem, valamiért a szalonképes figurák a liberális demokráciát valló Néppártban vannak, nem az illiberális szörnyetegek között. Orbán a Néppárt leple alatt tudná megpuccsolni az EU-t. Kívülről nem.

Ezért Orbán elkezdte a megalázó pitizést, hízelkedést, dörgölődzést. Sorra jelentek meg a nyilatkozatok, hogy bent akar maradni a Néppártban. Még arra is képes volt, hogy Weber útvonalán letakartatta a plakátokat, és írt egy bocsánatkérésnek látszó nem bocsánatkérő levelet azoknak a pártoknak, akik a kizárását kérték. A jelek szerint kész mindenre, hogy az eddigiek szerint elsimítsa az ügyet. Kitalálták azt, hogy a CEU ügye nem ügy, mert a CEU magyar diplomás képzése Budapesten marad, most felel meg a CEU a magyar törvényeknek. Megrövidítették a plakátkampányt és Juncker helyett nem Timmermans került az utcákra, hanem a “családvédelem” hazugsága. A valódi bocsánatkérés helyett írt még egy levelet is, és másért kért majdnembocsánatot, mint amiért kellett volna. Eddig ennyi elég volt az átveréshez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.