2019. március 16., szombat

ENNYI VÁLTOZTATÁSSAL SEM TUDJA ELFEDNI A TELJES KUDARCOT A KORMÁNY

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA
2019.03.15.


Ha valaki nem követi szorosan a hazai szakképzés körüli változásokat, akkor elveszettnek érezheti magát a magyar oktatási rendszer legkaotikusabb területén. Nemrég egy előterjesztés alapján kiderült, a kormány most éppen azzal próbálná vonzóbbá tenni a szakképzést, hogy a technikumba járó diákok felvételi nélkül juthatnának be a szakirányuknak megfelelő egyetemi szakra.

A technikum elnevezés nem a véletlen műve, a Szakképzés 4.0 címet viselő háttéranyag szerint a kormány tervei között szerepel, hogy a szakgimnáziumokat technikumra keresztelnék át, a technikusi képzés pedig 5 éves lesz. Az elnevezéscsere mindenképp meglepő, az előző terminológia megszokására sem hagytak túl sok időt, mivel a 2016/17-es tanévtől lettek a szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák.

A szakképzés átalakításáról szóló döntés csütörtökön meg is született: Palkovics László bejelentette, „osztrák mintára, az iparkamarák és a vállalatok kezdeményezésére” fejleszti tovább a kormány a szakképzést, a Szakképzés 4.0 szerint pedig a szakgimnáziumok helyére jönnek az ötéves technikumok. A miniszter kiemelte továbbá, hogy jövedelmet kaphatnak, könnyebben érettségizhetnek, és juthatnak be a szakirányú felsőoktatásba a szakképzésben részt vevők. Azonban az újabb változtatások sora közel sem arat osztatlan sikert a hozzáértők között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.