2019. március 21., csütörtök

KIDERÜLT, TÉNYLEG A TEHETŐSEBBEKNEK JÓ A SZÉP-KÁRTYA - MÁR LÁTSZIK A CAFETERIA LEGYALULÁSÁNAK HATÁSA?

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Az Én Pénzem
2019.03.21.


Az idén januárban a hivatalos adatok szerint az előző év azonos időszakához képest csökkent a belföldi vendégek száma, a SZÉP-kártyás költések azonban közben szépen emelkedtek. Elsőre úgy tűnhet, hogy bejött a nagy mutatvány, a béren kívüli pénzekből sokat sikerült a pihenőplasztikra terelni. Részletesebben áttekintve a kép azért árnyaltabb.

Tavaly nyáron derült ki, hogy a kormány a 2017-es brutális átrendezés után 2019-ben még durvábban nyúl bele a béren kívüli juttatások rendszerébe. Ugrott a cég által biztosított iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az Erzsébet-utalvány kedvezményes igénybevétele (a kép azóta kissé módosult, de a lényeg, amit mi a SZÉP-kártyára utalva az „egy maradhat” szófordulattal jellemeztünk, nem változott).

Egy átlagos béren kívüli juttatási keret alig több mint a felére is olvadhat, mire a dolgozó zsebébe jut – számolta ki az Azénpénzem.hu. A gond az, hogy ezzel a választás során esetenként nincs is tisztában a munkavállaló. Úgy tűnik, még a cégek is tanulgatják a fenekestül felfordított új szisztémát (a cafeteria elemekről és az idei szabályokról itt tájékozódhat)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.