2019. március 2., szombat

KÖVÉR LÁSZLÓ SZERINT A BIZTONSÁGI ŐRÖK NEM RENDŐRÖK, EZÉRT NEM SÉRTETTÉK MEG A KÉPVISELŐK MENTELMI JOGÁT

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2019.03.01.


Újabb fejezetéhez ért a tavaly decemberi MTVA-székházbeli botrány. Mint ahogy arról mi is többször írtunk már, tavaly december 16-án az MTVA-székházba azért ment be ellenzéki országgyűlési képviselők egy csoportja, mert be akarták olvastatni a tüntetők 5 pontos követeléseit. A független Szél Bernadettet és Hadházy Ákost másnap reggel szó szerint kidobták az épületből a biztonsági őrök, míg a DK-s Varju Lászlót szintén inzultálták. A képviselők hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt feljelentést tett, ám ezt a hatóságok elutasították. Hadházy Ákos korábban is jelezte már, hogy Kövér László házelnökhöz fordulnak az eset miatt, mert álláspontjuk szerint a biztonsági őrök megsértették a képviselők mentelmi jogát. Túl sok bizakodásra nem volt okuk, hiszen Kövér többször is élesen bírálta az ellenzéki képviselők tevékenységét, büntetések garmadáját osztotta ki, egy, a Pesti Srácoknak adott interjújában pedig „példátlan agressziónak” nevezte a december 12-i eseményeket, amikor az ellenzéki képviselők megpróbálták megakadályozni, hogy a kormánypártok megszavazzák a túlóratörvényt.

Kövér László most levélben válaszolt a független képviselők által benyújtott panaszra, amelyet Szél Bernadett Facebook-oldalán tett közzé.

A házelnök a levélben tájékoztatta Szél Bernadettet arról, hogy az Országgyűlés Mentelmi bizottsága legutóbbi ülésén a kérdést megtárgyalta, és ez alapján a következőkre jutott:

Az MTVA biztonsági őrségének személyzete nem nyomozóhatóság tagja vagy más hivatalos személy, hanem munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott alkalmazott, aki büntető- vagy szabálysértési eljárás lefolytatására nem jogosult. A biztonsági szolgálat által alkalmazott cselekmények ennek alapján nem minősülnek az Ogytv. 74. § (1) bekezdése hatálya alá tartozónak, így ebben az esetben a mentelmi jog megsértése fogalmilag kizárt.”

Csak hogy tiszta legyen a kép: a Kövér által citált paragrafus a következőképp szól:

A képviselő ellen csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint – a mentelmi jogról az adott ügyre vonatkozó önkéntes lemondás hiányában – szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.

Vagyis Kövér László házelnök arra hivatkozik, hogy mivel a biztonsági őrök nem rendőrök, ezért nem vonatkozik rájuk az a törvény, miszerint a képviselők ellen kényszerintézkedést  csak akkor alkalmazhattak volna ellenük, ha a képviselők lemondtak a mentelmi jogukról, vagy ha ehhez az Országgyűlés előzetesen hozzájárul. Magyarán a házelnök egy törvényre hivatkozva magyarázta meg, miért nincs kivetnivaló abban, hogy a magyar választópolgárok által megválasztott országgyűlési képviselőket kidobtak a köztévéből, vagy éppen odabent rájuk térdeltek (ahogy az Varju Lászlóval történt)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.