2019. március 5., kedd

MAJDNEM MINDEN SAROKRA JUT EGY MEGFIGYELŐKAMERA BUDAPESTEN, TÉRKÉPRE TETTÜK A TÉRFIGYELŐKET - INTERAKTÍV

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BÁTORFY ATTILA
2019.03.04.


Térképre tettük a közcélból felszerelt budapesti térfigyelő kamerákat és bemutatjuk, hogy melyik kameratípus mit, milyen szögben lát. 

2018. október 19-én Pintér Sándor belügyminiszter egy salátatörvényt nyújtott be a magyar országgyűlésnek, amelyben módosította a térfigyelőkamerák által rögzített felvételek összekötésének és tárolásának feltételeit. Az Átlátszó jogásza, Sepsi Tibor akkor azt írta, hogy a törvény megemeli a rendőrségi és a közterületfelügyeleti kamerák felvételeinek tárolási idejét 30 napra, egyetlen rendszerbe fűzi össze az eddig külön tárolt felvételeket, a bankbiztonsági kamerák felvételeinek integrálásával magánmegfigyelést kever közcélúval, emellett ad a közútkezelőknek egy biankó felhatalmazást kamerák telepítésére. Ez az elképzelés pedig ellentétes az Alaptörvénnyel és az uniós adatkezelésről szóló új szabályozással, a GDPR-ral is.

Az Átlátszó adatvizualizációs csapata, az ATLO most térképre tette a budapesti térfigyelő kamerákat, bemutatja, hogy az egyes kameratípusok mit látnak, készítettek egy rövid road-moviet arról, hogy egy rövid nyolcadik kerületi szakaszon is mennyi szabálytalanul felszerelt kamera lehet, továbbá eldilemmáztak arról, hogy az új törvény és ennyi térfigyelő kamera a biztonságunkat szolgálja-e, vagy a totális megfigyelés felé tett újabb lépés-e?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.