2019. március 30., szombat

MEGSZAVAZTA AZ EP-KÉPVISELŐK KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK SZIGORÚBB ELSZÁMOLÁSÁT AZ EURÓPAI PARLAMENT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.03.28.


A keddi plenáris ülésen az EP megszavazta a Zöldek/Európai Szabad Szövetség 13 módosítóját, melyeknek célja a képviselők havi 1,4 millió forint értékű költségtérítésének átláthatóbbá tétele. Korábban újságírók Európa-szerte sok visszaélést tártak fel a juttatással kapcsolatban, de az EP eddig nem szorgalmazta a szabályok szigorítását. A most elfogadott módosítókat a Zöldek nevében Jávor Benedek adta be: a képviselő szerint a választási kampánynak és a nyilvánosság erejének is köszönhető a pozitív változás.

Az Európai Parlament (EP) képviselői a fizetésükön felül számos juttatásban is részesülnek. Ezek közül a legjelentősebb az általános költségtérítés (General Expenditure Allowance – GEA), melyből a megválasztásuk szerinti országban felmerülő költségeiket (irodafenntartás, telefon- és postaköltségek, számítástechnikai eszközök) fedezhetik.

A GEA összege 2016-ban 4320 euró volt, idén már 4513 euró (kb. 1,4 millió forint) havonta. Az Európai Unió évente nagyjából 40 millió eurót (mai árfolyamon 12,8 milliárd forintot) költ az EP-képviselők költségtérítésére, vagyis nagyon jelentős összegről van szó. Ennek ellenére a képviselőknek nem kell elszámolniuk ezzel a pénzzel, nem kell számlákkal igazolniuk a kiadásaikat, és nem kell visszafizetniük az esetlegesen megmaradt pénzt.

A jövőben azonban szigorodhatnak a költségtérítésre vonatkozó szabályok, az Európai Parlament március 26-i plenáris ülésén ugyanis az EP megszavazott 13 módosítót, amelyek az átláthatóságot szolgálják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.