2019. március 25., hétfő

ÖT ÉVE ADTÁK ÁT, DE MÉG MINDIG DRÁGUL A 4-ES METRÓ, A KORMÁNY KÖZELÉBEN IS KERESNEK RAJTA

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.03.25.


Körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább átadása óta a 4-es metró, amelyből csaknem 12,5 milliárdot kártérítésekre kellett kifizetni. Közben a Fidesz által minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként emlegetett ügyön a kormány közelében is jól járnak. Az alagútfúró konzorciumot a nyilvánosság kizárása mellett zajló eljárások egy részében nem más képviseli, mint Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája. A 24.hu értesülései szerint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda vezényletével az alagútépítő társaság tavaly év végén újabb kártérítési pert indított a BKV ellen. A tét 35 millió euró, azaz további 11 milliárd forint, ekkora összeg esetében pedig vélhetően az ügyvédi sikerdíj sem lehet csekély.

Bár 2014 márciusában, azaz 5 évvel ezelőtt adták át a budapestieknek a meglehetősen mostoha körülmények közt megépült 4-es metrót, az építkezést végző kivitelezőkkel folytatott kártérítési pereknek máig nincs vége.

A 24.hu megtudta, hogy BKV Zrt. csaknem 12,5 milliárd forint kártérítést fizetett ki a bírósági eljárások eredményeként, ráadásul több per még folyamatban van.

Ezzel együtt a 4-es metró – átadása óta – körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább. Az összeg a kártérítési perek mellett a kormány jóváhagyásával kötött megállapodásokra, valamint a beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság fenntartására ment el. A számla pedig bizonyosan még ennél is magasabb lesz.

Az 5 éves évforduló alkalmából a főváros tulajdonában álló BKV Zrt.-hez fordultunk közérdekű adatigényléssel a kártérítési perek állásáról érdeklődve. Válaszukból kiderült, hogy
- összesen 47 kártérítési per indult a közlekedési társaság ellen.
- A perek közül 40 zárult le, 7 van folyamatban.
- Az eljárások többsége – 38 per – a nyilvánosság teljes kizárása mellett választottbíróság elé került.
- A BKV 31 esetben fizetett kártérítést, összesen 12 milliárd 348 millió forintnyi közpénzt.
- 17 per a BKV teljes vagy részleges pervesztességével zárult.
- 13 eljárás a közlekedési társaság teljes vagy részleges pernyertességével ért véget.
- 5 eljárás ítélet nélkül megszűnt.
- 3 esetben a pernyertesség aránya 50-50 százalék.
- Mindössze 2 per zárult egyezséggel.

A 4-es metró összköltségvetését egyébként 2012 végén 452,5 milliárd forintban állapították meg, és ebből a keretösszegből 67,5 milliárd forintot különítettek el a vállalkozókkal folytatott vitákra. Ebből – a tartalékkeret levonásával – 385 milliárd forint projektköltség adódik. Mint arról beszámoltunk, a 67,5 milliárd forintos keretet tavaly nyáron 38 milliárd forintra csökkentették a projekt lezárásáig várható szerződéses kifizetések alapján.

Utóbbi összegből fogyott el körülbelül 23 milliárd forint, tehát körülbelül 15 milliárd forint áll még rendelkezésre a folyamatban lévő perekre. Nem kizárt, hogy szükség is lesz az összegre, mert bár a még zajló eljárások a nyilvánosság teljes kizárása mellett, főként a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK) mellett működő választottbíróság előtt folynak, néhány részletet sikerült kideríteni a folyó ügyekről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.