2019. március 11., hétfő

SUMÁKOLÁSRA KÉNYSZERÍTIK A SZÜLŐKET

INDEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2019.03.11.


Magyarországon a gyakorlatban szinte mindenütt 3 napra korlátozzák az iskolák az egy tanévben a szülők által igazolható hiányzást. Ugyan gyermektől, pedagógusoktól, az iskola hozzáállásától függően léteznek különengedélyek, van félrenézés és trükközés is, ám a berögződött szabályok ezernyi igényt figyelmen kívül hagynak. A rendszer csalásra és sumákolásra kényszerítheti a szülőket és a gyermekorvosokat, ezzel pedig hasonló viselkedésre tanítja a gyerekeket is.

A most 11 éves Emma iskolai, majd kerületi versenyekről eljutott egy országos táncbajnokságra, ott nyert és így meghívást kapott egy nemzetközi eseményre. A kitűnő tanuló fel akart készülni és az utazás során a legjobbat nyújtani, az édesanyja pedig megengedte neki, hogy erre koncentráljon, ha nem megy a tanulás rovására.

Emma szülei pontosan beosztották az időt, a gyerek napirendjében azonban a tánc mindig a második helyen maradt az iskolai kötelezettségek mellett. Csakhogy Emma családja tudta, nagy reménységű tehetségként, tánctanára támogatását kivívva a kislánynak szüksége van olyan plusz napokra, amikor a koreográfiákat tanulja, gyakorol, keményen edz, és bizony csak ezzel foglalkozik.

Ezért az édesanyja megbeszélte a gyerek osztályfőnökével, hogy Emma nem vesz részt a nyolchetes felkészülési időben néhány tanítási napon, de a leckét, tananyagot egyeztették a felnőttek, Emma pedig megtanulta, nem maradt le. Az édesanyjától a tanárnő utólag, az iskolai házirend miatt kért egy írásos igazolást, amit nyugodt szívvel, őszintén ki is töltöttek a szülők: feltüntetve, hogy egymás után 5 pénteki és néhány másik tanítási napon „a gyermek világversenyre való felkészülés miatt nem vett részt a tanórákon”.

Mivel azonban a család korábban utazás miatt is elkéredzkedett, a féléves zárás előtti adminisztratív tájékoztatóból kiderült:

A GYEREK HIÁNYZÁSÁT IGAZOLATLANNAK MINŐSÍTETTE AZ ISKOLA IGAZGATÓJA – AZ OSZTÁLYFŐNÖK MAGYARÁZATÁT NEM ELFOGADVA, ÉS ENGEDÉLYÉT FELÜLBÍRÁLVA...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.