2019. március 13., szerda

VÁRTNÁL POZITÍVABB WEBER LÁTOGATÁSA, DE TART A PÁVATÁNC

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.12.


Weber remekül állította össze a programját azzal, hogy először a CEU-ra látogatott, és nem a Köszolgálati Egyetemnek nevezett NER-janicsár képzőre, majd pedig a Mazsihisz-t választotta és nem Köves Slomót moderátor szervezetnek. Ez minden, csak nem Orbán kedvére való, és az is jelzés értékű, hogy nem közös sajtótájékoztatót tartottak. Elégedettek mégsem lehetünk.

Manfred Weber budapesti villámlátogatása nem volt az a tipikus kanosszajárás, amire számítani lehetett, és nem a hamis béke műanyag olajfaágát hozta Orbánnak. De maradéktalanul mégsem lehetünk elégedettek, mert nem mondta ki azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem sikerült semmiben megállapodnia Orbánnal. Még az a három feltétel sem fog teljesülni, amit a Néppárt nevében Orbánnak adott.

Elsősorban azért nem, mert még mindig hiányzik az egyenesség és az őszinteség Orbán, a NER és a “Fidesz” tevékenységét illetően. Nem tudjuk, mi kell még ahhoz, hogy az eddigiekből levonják a megfelelő következtetést a Néppárt politikusai, mindenek előtt Manfred Weber, az Európai Bizottság néppárti elnökjelöltje. Nagyon felemelő volt Budapesten ilyen demokratikus hitvallást hallani az alapjogokról, európai értékekről, de még mindig nem lehet tudni azt, hogy a gyakorlatban ez a hitvallás mire elég. Hiszen a vak is láthatja, hogy Orbán ezeket a jogokat és értékeket nyíltan tagadja és rombolja.

A deklarációk szépek, de semmi következményük nincs, mert lassan tíz éve csinálnak úgy a Néppárt politikusai, mintha nem tudnák, miről van szó. Mintha nem tudnák, hogy Magyarországon nem szabad a sajtó, nem szabad az oktatás, elfoglalták a tudományos élet, a kultúra minden területét, most semmisítik meg a Magyar Tudományos Akadémiát, az igazságszolgáltatást két részre osztották, a tyúkperek maradnak az eddigi mederben, a fontos ügyekben viszont a kormány alá rendelt, nem független bíróság ítélkezik, aminek önmagában elégnek kellene lennie az Európai Unióból való kizárásra, ha erre lenne egyáltalán lehetőség. De a Néppártból való kizárásra mindenképp...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.