2019. április 23., kedd

A FIDESZ KAMPÁNYPLAKÁTJA ALAPJÁN AZT GONDOLHATNÁNK, HOGY A PÁRTNAK VAN PROGRAMJA, PEDIG DEHOGY…

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.04.22.


Úgy tűnik, hatott a néppárti intő, és egyelőre jegeli Soros György arcképét a Fidesz az uniós választási kampányban. Van azért migránsozás az új plakáton is, de kicsit visszafogottabban, mint a korábbi időszakokban. A kormánypárt most a bevándorlás megállításáért indított harcot, noha úgy tudjuk, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben menekültkérdésben. Ennél komolyabb ellentmondás is található a nem túl szellemdús szövegben. Arra kéri ugyanis a választókat, hogy támogassák Orbán Viktor programját. Van tehát program azon kívül is, hogy folytatjuk?

Aláírásgyűjtés, az ellenzék szidalmazása, sorosozás, migránsozás, aggódás a keresztény Európáért. Körülbelül így lehetne néhány fő elem felvillantásával leírni a Fidesz legújabb választási kampányát. Első látásra nem sokban különbözik az EP-választásra való felkészülés az egy évvel ezelőtti országgyűlési kampánytól, ám van egy-két lényeges változás. A kormánypárt neve például már teljesen háttérbe szorul a plakátokon, és ma már nem a Fidesz programjáról, hanem egyenesen Orbán Viktor kinyilatkoztatásáról kell véleményt mondaniuk a polgároknak.

Kétségtelen, hogy a kormányfő április elején meghirdette azt a 7 pontot, melyet akár nevezhetnénk választási programnak is, de Kéri Lászlóval szólva ez a hívek számára aláírásra szétküldött szöveg elég szánalmas, politikai irányelveknek pedig elég vékonyka. Anélkül, hogy részleteznénk e politikai kiáltvány pontjait, meg kell állapítanunk, hogy mindegyik a bevándorlás témaköréhez kapcsolódik. De nem kicsit, nagyon! Orbán azt üzeni a magyar választóknak, hogy az Európai Unióban nincs más megvitatni való téma, nincsenek egyéb területek, melyek mentén a különböző politikai irányzatok kifejthetnék a kampányban a véleményüket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.