2019. április 21., vasárnap

HOGY MÉSZÁROS, VAGY TIBORCZ NYER-E AZ ÜZLETTEL AZ MÉG KÉRDÉS, AZONBAN AZ, HOGY KI VESZÍT MÁR BIZTOS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.04.20.


Hónapokkal ezelőtt derült ki, hogy a fóti gyermekváros lakóinak rövid időn belül búcsút kell mondaniuk egykori otthonuknak. Az EMMI szerint ennek oka az, hogy modernebb, fejletebb lakókörnyezetbe szeretnék elhelyezni a gyermekeket, noha az eddig felmerült intézményekről ez nem mondható el. Bár sokak szerint a rendszer valóban sok helyen hibás, a fóti gyermekek jóformán erőszakkal történő szétválasztása – hiszen azt sem tudják, hol kapnak helyet – mégis egy olyan borzasztó döntés, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek egy olyan gyermek lelkére, aki már eddig is szenvedett eleget a szülei hiánya miatt. Ez azonban a kormányt nem érdekli, ők segíteni akarnak akkor is, ha ebből a segítségből – ilyen formán legalábbis biztosan – senki nem kért. A gyermekeket természetesen meg sem kérdezték arról, hogy ők mit szeretnének, mert azt a nagyok ugye egyébként is jobban tudják, gondolhatta az EMMI vezetése.

Hogy mégis, milyen következményei lehetnek annak, hogy az újonnan megtalált családjaikból (hiszen ezek a közösségek családként működtek, barátságok köttettek, testvérekre leltek egymásban) újra kiszakítják ezeket a gyermekeket? Elég csak megnézni a híradásokat és rögtön választ kapunk. Amint ugyanis megtudták a fóti gyerekek, hogy az ország különböző pontjain lévő, sokszor borzasztó hírnévnek örvendő otthonokban helyezhetik el őket, inkább elmenekültek. Úgy gondolhatták ugyanis, hogy még az utca is jobb annál, mintha erőszakkal elszakítanák őket családjuktól – az otthon lakói számukra már azok – hogy olyan otthonokba szállítsák őket, amelyektől sokan rettegnek. Azt persze sokan találgatják, hogy mégis mi lehet a valós indok amögött, hogy a fóti gyermekvárost bezáratják, azonban amikor Szél Bernadett kikérte az erről szóló iratokat, kiderült, hogy azokat 10 évre titkosították. Vagyis gyermekek áthelyezése államtitoknak minősül, ami már önmagában is nevetséges.

A tervek és többek véleménye szerint a fóti épületet a gyermekek áthelyezése után kastéllyá kívánják alakítani, ami már egy hihetőbb indok. Nem állítom persze, de érdemes megjegyezni, hogy Tiborcz István épp valami hasonló bizniszbe vágta a fejszéjét. Sokszor romosodó, lepukkant, azonban milliárdokat érő épületeket vásárol fel ki tudja kinek a pénzéből, hogy azokat felújítva vagyonokat keressen vele. Nem lepne tehát meg az, ha Orbán Viktor drága veje felbukkanna a fóti gyermekváros környékén, hogy meglátva a nagyszerű lehetőséget az épületben, felvásárolja azt. Esetleg még ha Mészáros Lőrincet érdekli a dolog, talán ő is engedélyt kap a felső vezetéstől arra, hogy kezdjen valamit az épülettel. Neki ugyanis kastálya talán még nincs, persze tévedhetek, hiszen ki képes követni, hogy az ország legjobb gázszerelője épp mire tette rá a mancsát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.