2019. április 15., hétfő

ODA KELL MENNI A ROMA EMBEREKHEZ…

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KMH / BGY
2019.04.14.


Egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A katolikus egyház odáig eljutott, hogy megállapítsa, valamit tenni kell, de itt megállt. Erről is beszélt a héten a Klubrádióban a váci püspök, Beer Miklós.

Az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk. Ilyen kifejezésekkel jellemezte a hazai cigányság helyzetét Székely János szombathelyi megyés püspök. Hasonlóan vélekedik Beer Miklós váci püspök is, aki szintén szót emelt a szegények és a romák érdekében, 2014-ben egy körlevelet is kiadott erről.

Beer Miklós úgy látja, hogy az elmúlt harminc évben rendkívül sokat romlott a helyzet. Korábban a cigányok is dolgoztak, mondjuk a téeszben, a gyerekek jártak iskolába. Később a munkahelyekről elbocsátották őket. A társdalom számára nem fontos ez a kérdés. Pedig nem elég a közmunka, átgondolt szakképzésre, valódi munkára volna szükség, olcsó bérlakások kellenének, amelyeket a szegények is meg tudnak fizetni. Most még az állami koncepció is hiányzik.

Vannak olyan falvak, ahol már minden harmadik kisiskolás roma, sőt olyanok is, ahol szinte az egész lakosság az. Beer Miklós is úgy látja, szétszakadhat az ország, kialakulhat egy „romaország” is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése