2019. április 10., szerda

OTT ÜTNÉK ORBÁNÉKAT, AHOL A LEGJOBBAN FÁJ - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2019.04.10.


Magyarország, Lengyelország és Románia konokul megsérti az EU alapértékeit, és ezzel veszélyezteti az unió egybentartását és jólétét. Legfőbb ideje, hogy ott üssünk rajtuk, ahol megérzik: a zsebüknél” – olvasható a müncheni Süddeutsche Zeitung véleménycikkében, amely a kivitelezés módjára és idejére is javaslatot tesz. A Huawei és a magyar kormány barátsága szintén téma külföldön, meg az is, hogy a szomszédaink mennyivel kritikusabbak a kínai céggel szemben. Nemzetközi lapszemle.

Két magyar vonatkozású Reuters-jelentés is olvasható a New York Times honlapján. Az egyik arról szól, hogy a magyar kormány annak ellenére stratégiai partnernek tekinti a Huaweit, hogy sok nyugati ország biztonsági, hírszerzési kockázatot lát a kínai távközlési óriáscég tevékenységében.

A hírügynökség kiemeli a Varga Mihály pénzügyminiszter által a Huawei regionális elnökével folytatott megbeszélés után kiadott közleményből, hogy a kínai cég hozzájárul annak a célkitűzésnek a megvalósításához, miszerint 2025-ig a háztartások 90 százalékában legyen széles sávú internet.

A szomszédok jobban aggódnak

A Reuters felhívja a figyelmet arra, hogy Közép-Európában Magyarország és Lengyelország alakított ki az elmúlt években szoros gazdasági kapcsolatot Kínával. Januárban azonban Lengyelországban kémkedési vádakkal őrizetbe vettek egy Huawei-tisztségviselőt, és Varsó immár azon európai kormányok közé tartozik, amelyek fontolóra vették, hogy kizárják a Huaweit az új, ötödik generációs mobiltechnológiai hálózat létrehozásából.

Csehország legnagyobb távközlési szolgáltatója azonban a múlt hónapban úgy foglalt állást, hogy a kínai céggel kapcsolatos kockázatok kezelhetőek. A legnagyobb román szolgáltató közlése szerint nem használnak Huawei-technológiát semmilyen kulcsfontosságú állami infrastruktúrában. Az ellenzék ugyanakkor ki akarja mondatni a Huawei részvételének tiltását a helyi 5G hálózat kiépítésében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.