2019. április 20., szombat

SANDA GONDOLAT REJLIK A SZIJJÁRTÓI MONDAT MÖGÖTT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.04.20.


„Egy önmagára valamit is adó ország, ha képes, akkor anyagi segítséget nyújt az európai, a nyugati civilizáció részét képező Notre-Dame újjáépítéséhez, Magyarország pedig képes lenne rá, hiszen zarándokházat vesz Rómában a Katolikus Egyháznak vagy éppen stadiont és wellness-központ építését finanszírozza a Szeged-Csanád megyéspüspök számára” – mondta a Hírklikknek Gábor György. A kormány kommunikációja a Notre-Dame tragédiája kapcsán a keresztény vonalra épít, a köztársasági elnök ugyanakkor „közös európai örökségről” emlékezett meg.

„Nem ajánl-e fel a kormány anyagi támogatást az újjáépítéshez, ahogy azt pl. Szeged és Budapest tette?” – tettük fel írásban a kérdést Havasi Bertalannak, a Miniszterelnöki sajtóirodát vezető helyettes államtitkárnak. Válasz a kérdésünkre – immár napok óta – nem érkezett. (Megj.: Ha kapunk, tudatjuk annak tartalmát.)

Közben más módon azért kiderült, hogy a kormány valamifajta segítséget – elvben – szerencsére beígért: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanis újságíróknak azt mondta, hogy „Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni”. Mint mondta, a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, ha magyar szakemberekre volna szükség. A kormány azonban jóval később kapcsolt, mint a szocialista irányítású Szeged: Botka László már a tűzvész másnapjának reggelén bejelentette, hogy 10 ezer eurót ajánl fel a város Notre-Dame újjáépítésére és adománygyűjtést is indít. Budapest is beígért – eddig meg nem nevezett összegű és formájú – támogatást, s Hajdúszoboszló Város Önkormányzata is ad 3.000 eurót – hogy példákat említsünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.