2019. április 20., szombat

VAN AZ A PIAC, AMIÉRT MEGÉRI BUDÁRA MENNI

24.HU
Szerző: JÁNOSSY VILLŐ
2019.04.20.


Néhány hete veséztük ki a legnépszerűbb pesti piacokat, hogy miért bajos a korai záróra, és melyikben mit szerettünk, mit kevésbé. Így elmondhattuk például, hogy az Újpesti Piacon a méreténél fogva bárki megtalálja, ami kell, a Lehel szintén kiemelkedik a többiek közül, és így tovább. Volt miről beszélni, hiszen a belvárosban nem a magyar vásárlók kielégítése az egyetlen cél. A turistacsapdák óriási csábítást jelentenek a vásárcsarnoknak, és pont a legnagyobb büszkeségünk bukott el a Fővám téren. Budán már más a helyzet: ide nem a piacokért jönnek a külföldiek. A Budai vár és a Citadella elviszi a balhét, nekünk pedig megmaradhat a funkcionális vásárlás. Legalábbis azon a pár ponton, ami akad. Mielőtt ugyanis egy következő cikkünkben a kijjebb eső, valamint az ökopiacokkal foglalkoznánk, körbejártuk a szerény budai felhozatalt. A kontraszt óriási, és ilyenkor pláne sajnálhatja a Batthyány tér, hogy egy rendes csarnok helyett a felújítottan is szomorú Sparnak adta a teret. Így maradt számunkra az Óbudai Piac, a Fény utcai és a Fehérvári úti. Nem sok közös van bennük pár alap zöldség-gyümölcsön kívül, de Buda nem érdemli meg, hogy nagy általánosságban lesznobozzuk. A Fény utca nem a legolcsóbb opció, viszont Óbuda és Újbuda megmenti a budai részek becsületét, pláne ami az árakat illeti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.