2019. május 18., szombat

1700 SZÁZALÉKKAL (!) UGROTT MEG A MÉSZÁROS-KÖZELI INFORMATIKAI CÉG ÜZLETI EREDMÉNYE

MFOR.HU
Szerző: MFOR.HU
2019.05.17.


483 millió forint lett a 4iG első negyedéves EBITDA-ja. Az értékesítési árbevétele 4,9 milliárd lett, ami 56 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat a tavalyi első negyedévben még veszteséges volt, idén viszont adózás után 280 millió forintos eredményt ért el, piaci kapitalizációja pedig egy év alatt közel tizenkilencszeresére növekedett, amely március végén már elérte a 76,3 milliárd forintot.

A működési hatékonyság növelését követően a 4iG Nyrt. a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon, írja a cég a friss közleményében. A társaság 2019 első negyedévében a meglévő partnerei megtartása mellett jelentősen javította piaci pozícióit, amely a társaság eredményességére is pozitív hatást gyakorolt. A BÉT honlapján pénteken publikált időközi vezetőségi beszámolóban a menedzsment árbevétel dinamikus növekedését és a vállalat jövedelemtermelő képességének további javulását várja.

Az első lezárt negyedév pénzügyi eredményei alátámasztják ezeket a várakozásokat: a 4iG IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 4,9 milliárd Ft volt, ami 56 százalékkal nagyobb 2018 első negyedévénél. A vállalat első negyedéves adózott eredménye 280 millió forint lett szemben a tavalyi hasonló időszakban elszenvedett 106 millió forintos veszteséggel. A vállalatcsoport üzleti eredményessége (EBITDA) 2019. március 31-ig 483 millió Ft,

ami csaknem 1717 százalékkal haladja meg 2018. azonos időszakának értékét,

amely számszerűen 456 millió Ft emelkedés egy év alatt. A dolgozói létszám 400 főre bővült, az egy munkavállalóra jutó nettó árbevétel 55 százalékkal javult. Az informatikai ágazatban jellemző munkaerőhiány ellensúlyozása érdekében a társaság nagy hangsúlyt fektet a munkavállalói kompetenciák erősítésére, valamint a kreatív munkakörnyezet kialakítására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.