2019. május 14., kedd

A KÉT “VILÁGOSFEJŰ” ÖSSZEILLŐ EMBER LEÉGÉSE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.14.


Orbán előadhatja Magyarországon, hogy neki mekkora sikere volt, beállíthatja ezt úgy, hogy “jó nap volt ez Magyarország számára”, valójában egy nagy leégés volt Orbán fogadása a Fehér Házban. Nem azért, mert nem tud viselkedni, elegánsan megjelenni (bár azért is lehetett volna), hanem azért, mert a fogadás reflektorfénybe helyezte őt és egész rendszerét az amerikai sajtóban.

Ez pedig azt jelentette, hogy nagyon rossz nap volt ez Magyarország számára, de még Orbán számára is (nem mintha a kettő azonos lenne egymással, mint ahogy ő előadja és talán már el is hitte ezt).

"Gyakorlatilag ez a látogatás sütötte rá végérvényesen, szilárdította meg, és tette közmegegyezés tárgyává, hogy Orbán Viktor szélsőjobboldali politikus. Ami egyenlő azzal, hogy szalonképtelen. Még a Fox News is szélsőjobboldalinak nevezte. Az AP hírügynökség azt írta, hogy “Trump Magyarország szélsőjobboldali miniszterelnökével találkozott”, és ezt a 300 milliós ország sajtója átvette. A CNN csak “zsarnoknak” nevezte, a tömeggyilkos Putyinnal, a népirtó Kim Dzsongunnal és az elmebeteg fülöp-szigetek-i diktátorral állította Orbánt egy sorba. Nem jó nap, hanem szégyen volt ez Magyarország számára"

Chris Cuomo a CNN-ben azzal riogatta az amerikaiakat, hogy Trump mintája lehet Orbán, ha Trump Orbán forgatókönyvét követi. Idézte David Cornstein budapesti amerikai nagykövetet, aki szerint Trump azt élvezné legjobban, ha olyan helyzetben lenne, mint Orbán. A fékek és ellensúlyok rendszere nélkül, egy névleges parlamentben, demokratikusan leválthatatlan, testre szabott választási törvénnyel, valódi sajtó és ellenzék nélkül, korlátlan politikai és gazdasági hatalommal. Ez nagyon sokakat riaszt Amerikában, még republikánusokat is, ezért az Orbánnal való ijesztgetés hatásos. Még Trumpnak is ártott.

Orbán tökéletesen elszakadt a valóságtól, amit jól kifejez, hogy gyermeki boldogsággal mondta el, hogy “megvolt ez is”, és nem veszi észre, hogy egykor demokratikus elismerésnek, hitelesítésnek számított egy meghívás a Fehér Házba, a mostani fogadása viszont ennek ellenkezője volt. A legmegértőbb és a legbarátibb megközelítés az volt, ha egy lap azt írta, hogy Trump azért fogadta Orbánt, hogy megpróbálja szép szóval visszafordítani az Egyesült Államok legnagyobb ellenségeivel való összefonódástól, mielőtt végleg az orosz és a kínai befolyási övezetben találja magát. De ezzel kapcsolatban is megjegyzik, hogy Trump próbálkozása, hogy a diktátorokkal ápolt személyes jó viszonnyal próbálja megszelidíteni őket, eddig sem jött be (lásd: Putyin, Kim Dzsongun, Erdogan), és így lesz ez Orbánnal is.

Azt pedig semmiképpen nem lehet pozitív fogadtatásnak tekinteni, ha a világ legtekintélyesebb, legmegbízhatóbb és legnézettebb hírcsatornája Orbán Viktort ezeknek a diktátoroknak a sorába állítja:..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.