2019. május 16., csütörtök

BABAVÁRÓ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÁTESI MARGIT
2019.05.15.


Van a magyarországi kormányzatnak egy programja, amit az ellenzéki pártok – a DK kivételével megszavaztak. Ez az ún. babaváró program. A lényege, hogy július 1-től 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphatnak azok a 18-40 év közötti feleségek, akik első gyermeküket szülik. Feltétel, hogy a gyermek házasságban szülessen, a pár legalább egyik tagjának legyen munkahelye (biztosítási jogviszonya) és mindketten büntetlen előéletűek legyenek. Amikor a házasságban megszületik a harmadik gyerek is, a kölcsön hátralévő részét elengedik.

Egy kérdés, hogy ez-e a legjobb ösztönző a minél több gyermek születésére, hiszen a rendelkezés – akár az összes többi ner-rendelet – egy elképzelt társadalmi állapotra vonatkozik, figyelembe se véve a valós viszonyokat. Emellett kizárólag az igen vékony, tehetős középosztályi rétegnek kedvez ismét – ahelyett, hogy segítene a középosztályi létben megkapaszkodni akaróknak. (Nekem ugyan a 10 milliós összeg is kérdéses: babakelengyére kicsit sok, otthonteremtéshez – még vidéki városban is – kevés.) De ez tudható évek óta, hiszen: mindenki annyit ér, amennyije van…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése