2019. május 2., csütörtök

EGYRE JOBBAN LEMARADNAK A NYUGDÍJASOK

MAGYAR HANG
Szerző: HAJDÚ PÉTER
2019.05.01.


Miközben a keresetek az év első két hónapjában egyre gyorsabban emelkednek, a statisztika azt mutatja, a nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a januári 10,6 százalékos emelkedést követően februárban 12,1 százalékkal nőttek a keresetek, vagyis az év első két hónapjában 11,4 százalékos volt a növekedés.

Az infláció ugyancsak emelkedett januárról februárra, s az év második hónapjában elérte a 3,1 százalékos értéket, az év első két hónapjában pedig 2,9 százalék volt a pénzromlás mértéke. A két adatsort összevetve jól látható, hogy a reálkeresetek január-februárban 8,2 százalékkal, februárban pedig 8,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Amíg az aktív keresők jól jártak, hiszen csaknem tizedével több elkölteni való pénzük volt, mint egy évvel korábban, a nyugdíjasok helyzete korántsem ilyen derűs. Miután a nyugdíjemelés 2,7 százalék volt az év elején, az inflációt figyelembe véve kiderül, hogy a reálnyugdíjak értéke csökkent az idei év első két hónapjában. Ha csak a februári adatokat nézzük, akkor ez a veszteség majdnem eléri a fél százalékot. Márciusban tovább gyorsult a pénzromlás üteme, s elérte a 3,7 százalékot, vagyis az év harmadik hónapjában már egy teljes százalékot veszített értékéből a nyugdíjasok ellátmánya...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.