2019. május 1., szerda

EZ SÚLYOS: KÖVÉR A BÍRÓI FÜGGETLENSÉGET VONTA KÉTSÉGBE – DE A SZAKMA HALLGAT

MAGYAR ÜGYVÉD BLOG
Szerző: Magyar Ügyvéd
2019.05.01.


A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak” – mondta a házelnök éppen egy hete. Ráadásul úgy gondolja, a bírónak el kell döntenie, az államot védők vagy az azt támadók oldalára áll-e. Ez akkora ostobaság, hogy elemi felháborodást kellett volna kiváltania. Miután nem ez történt, mi nem hallgatunk tovább.

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el” – ezt mondja ki még a fideszes alaptörvény is.

Meg olyasmi olvasható benne, hogy a „bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani”.

Éppen egy hete, hogy Kövér László házelnök talán nem véletlenül a bírói függetlenséget garantáló hazai jogszabály elfogadásának 150. évfordulóján fogalmazta meg sajátos elképzeléseit erről. Ami viszont meglepő, hogy még szakmai körökben sem tartotta senki fontosnak helyre tenni a Ház amúgy jogi végzettségű elnökét, aki elég nagy ostobaságokat mondott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.