2019. május 23., csütörtök

HORN GYULÁTÓL ORBÁN VIKTORIG – ÉS VISSZA

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: SZERETŐ SZABOLCS
2019.05.23.


Egy következmények nélküli ország – Fricz Tamás indított emlékezetes sorozatot ezzel a címmel az egykori Magyar Nemzetben a kilencvenes évek derekán, a Horn-kormány idején. A politológus, publicista azok csalódottságnak adott hangot, akik a rendszerváltástól általános morális megújulást, megtisztulást, a demokratikus normák következetes számon kérését remélték. Akik úgy hitték, az átalakulás, a jogállami intézményrendszer kiépítése a polgárosodás ügyét is elősegíti. S akik ebben hittek, bő két évtizede leginkább a liberális mezőből a jobbközép, konzervatív térfél felé tartó Fidesztől remélhették egy újfajta, a kádári örökségen túllépő közéleti kultúra meghonosítását. Eszem ágában sincs egyenlőségjelet tenni a pártállam és a többpárti, parlamentáris demokrácia közé; utóbbi tökéletlen változatában is vonzóbb a számomra. A közvélemény egy jelentős része ellenben azért is lehet, lehetett bizonytalan ebben, mert amíg a kommunista rendszer többé-kevésbé elzárta a nem kívánatosnak minősített információktól a nyilvánosságot, a demokratikus átalakulással a sajtó is magától értetődő természetességgel kezdett foglalkozni a konfliktusos vagy egyenesen botrányos ügyekkel.

Az össztársadalmi katarzis nélküli rendszerváltás felemás módon változtatta meg közéletünket: ennek legjellemzőbb példája az ügynökkérdés lassan harminc éve (!) húzódó végleges rendezése. Kisiklottak az Antall-kormány kárpótlási és igazságtételi törekvései, ahogy következmények nélkül úszták meg a jórészt a pártállami nómenklatúrához sorolható haszonélvezők is a reformok leple alatt, spontán privatizáció címszóval végrehajtott szabad rablást. Maga a rendszerváltó miniszterelnök és családja nem sározódott be ilyen ügyekkel, de az MDF vezette kormány idején már szabályozottabb keretek között zajló privatizáció, gazdasági átalakulás indokolhatatlan társadalmi áldozatokkal, vagyonvesztéssel járt, s a korrupció bűze lengte körül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.