2019. május 23., csütörtök

MÁSOLT TANULMÁNYOKÉRT FIZETETT TÍZMILLIÓKAT A FIDESZ PÁRTALAPÍTVÁNYA EGY BELGA POLITIKUSNAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BODOKY TAMÁS
2019.05.22.


Stef Goris volt belga parlamenti képviselő nem csupán egyike annak a 13 európai politikusnak, akiket érintettnek találtak az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, hanem az ügyről készült belső jelentés szerint “kulcsszereplője” volt az Európa Tanács parlamenti bizottságában (PACE) zajló korrupt lobbitevékenységnek. Az Átlátszó értesülése szerint a Miniszterelnökség 255 ezer, a Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány pedig 151 ezer eurót utalt 2013 és 2015 között Goris belga cégének – éppen akkor, amikor Magyarország ügyében is zajlott egy jogállamiság vizsgálat az Európa Tanács parlamenti bizottságában. A Fidesz pártalapítványa másolt tanulmányokat kapott cserében, a Miniszterelnökség nem árult el semmit az ügyről.

Az Európa Tanács 2018 júliusában kizárta 13 jelenlegi és volt tagját, akikkel szemben „erős korrupciós gyanú” merült fel az azeri kenőpénzek ügyében indult belső vizsálat során. A belső vizsgálat azt követően indult, hogy 2017. szeptemberében napvilágra került, hogy Azerbajdzsán kormánya európai politikusokat vesztegetett meg egy feketekasszán keresztül, és hogy ebből az összegből az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének (PACE) tagjai is részesülhettek.

A bakui feketekasszából egyébként Magyarországra is dollármilliók érkeztek, éppen akkor, amikor a kormány szabadon engedte Ramil Safarovot, a baltás gyilkost.

Az Európa Tanács által lefolytatott belső vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy erős a gyanú, hogy a PACE több volt és jelenlegi tagja is nyakig benne volt az azeri vesztegetési ügyben. Tényként közlik, hogy az érintettek megsértették a szervezet etikai szabályait – az ET-t 1949-ben éppen azért alapították, hogy a demokrácia és a jogállamiság felett őrködjön a 47 tagállamban. Az azeri rezsim emberijog-sértéseit azonban rendre elhallgatták vagy megszépítették, pedig rendszeresen kétségek merülnek fel a választások tisztaságával vagy a politikai foglyokkal való bánásmóddal kapcsolatban. 

Az Európa Tanács parlamenti közgyűléséből az azeri kenőpénz-botrány nyomán kizárt tagok egyike Stef Goris belga politikus, aki parlamenti képviselőként 1999-2007 között a PACE rendes tagja, 2007 után pedig tiszteletbeli tagja volt.

A botrányt követő belső vizsgálatot lezáró jelentés (PDF) megfogalmazása szerint Stef Goris az azeri lobbigépezet „kulcsembere” volt a testületben: tiszteletbeli tagként mandátuma lejárta után is rendszeresen látogatta az Azerbajdzsánnal kapcsolatos üléseket, aktívan lobbizott az Alijev-kormány érdekében, sőt nem-kormányzati szervezetet is létrehozott European Academy for Elections Observation (Európai Választási Megfigyelő Akadémia) néven, amely azeri választások megfigyelésében is részt vett.

Belga cégadatok szerint Stef Goris az „Európai Választási Megfigyelő Akadémia” mellett több más belgiumi bejegyzésű cégben és nem-kormányzati szervezetben is aktív, például ügyvezetője volt annak az S.C. Services BVBA nevű vállalkozásnak, amelyet az azeri kenőpénz-botrány kitörése után gyorsan fel is számoltak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.