JEROEN OLYSLAEGERS: MINDANNYIAN KETTŐS ÉLETET ÉLÜNK

KÖNYVESBLOG
Szerző: FORGÁCS KINGA
2019.05.29. 

Jeroen Olyslaegers szerint a második világháború morális szempontból az egyik legrosszabb dolog, amely valaha megtörtént, ezért is hívja elő mindannyiunkban azt a kérdést, hogy mi mit tettünk volna, ha akkor élünk, vajon képesek lettünk volna-e erkölcsileg helyes döntéseket hozni. A kortárs flamand irodalom egyik legnépszerűbb szerzője új regényében ezt a felvetést gondolta tovább. A Védőr főhőse egy húszéves fiú, aki nap mint nap ilyen döntési helyzetek sűrűjében találja magát. Wilfried kényszerből áll be dolgozni a rendőrséghez, nem sokkal azután, hogy Belgiumot megszállták a németek. Az események azonban egyre inkább eldurvulnak a városban és rendőrként olyan akciókban is részt kell vennie, amelyek morálisan megkérdőjelezhetők. Miközben barátja, Lode lázadni kezd az új rend ellen és titokban zsidókat ment, addig ő tanácstalanul sodródik az árral, és hol erre, hol arra az oldalra áll. Olyslaegers olyan kérdéseket feszeget regényében, mint hogy hol húzódik a határ a bűn passzív tanúja és a résztvevője között, vagy hogy lehet-e egyáltalán létjogosultsága a pártatlanságnak. Az íróval, aki a napokban Magyarországon járt, a múlt és a jelen közti párhuzamokról, a világ skizofréniájáról, és a ma emberének felelősségéről beszélgettünk, de azt is elárulta, miért tart attól, hogy a második világháború és a Soá nem fog sokáig élni a fiatal generációk emlékezetében.

A regény alapötletét egy 1942-es antwerpeni rendőrségi jelentés adta, amely a zsidóság deportálásáról szólt. Hogyan került a kezébe ez a jelentés és mi állt benne pontosan?

Egy történész ismerősöm meghívott engem és egy másik írót az előadására, amelyen különböző területekről érkező hallgatók is részt vettek. Fogalmunk sem volt, hogy miről fog beszélni, de aztán előállt ezekkel a rendőrségi jelentésekkel. A lenyűgöző dokumentumok egy antwerpeni razziát írnak le rendőrnyelven, egy olyan rendőr nézőpontjából, aki maga is belekeveredett az eseményekbe. Az ismerősöm először felolvasta a jelentést, aztán órákon át beszélgettünk róla. A fő kérdés természetesen az volt számunkra, hogy miért tenne ilyet bárki is, miért venne részt valaki egy ilyen akcióban? Ez a történész barátom, aki azóta már írt egy könyvet is erről a témáról, vagy tíz évet töltött el az antwerpeni rendőrségi archívumban, hogy megfejtse, mi történt pontosan azokban az években a városban. A konkrét rendőrségi jelentésben egyébként meg volt említve az utca is, ahol élek. Ott történt, hogy amikor a razzia során bekopogtak egy zsidó családhoz, ajtót nyitott egy férfi, majd rögtön elvágta a torkát egy borotvával. Bent a házban pedig egy teljes családot találtak megmérgezve, holtan fekve az étkező asztalnál. Ez történt az utcában, ahol élek. Ez is közrejátszott abban, hogy amikor hazatértem az előadásról, egyből eldöntöttem, hogy írni fogok egy könyvet erről.

A háborús irodalomhoz tartozó művek gyakran két csoportra osztják a társadalmat: áldozatokra és bűnösökre. A regényének elbeszélője viszont egy olyan ember, aki megpróbál pártatlan maradni, ennek következtében azonban egyfajta kettős ügynök lesz belőle. Azért választotta ezt a nézőpontot, hogy megtörje a hagyományos háborús diskurzust?

Természetesen meg akartam változtatni a diskurzust, be akartam hozni egy kis realizmust a második világháború irodalmába. Szerintem a legtöbb európai országban, amely megszállás alatt állt, a mai napig feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi mit tettünk volna azokban a szituációkban. A lenyűgöző az, hogy ezeket a kérdéseket csak a második világháború hívja elő, míg az első például nem. Ez azért van így, mert morális nézőpontból a legrosszabb dolgok egyike volt, amely valaha megtörtént. Hogy valószerűen tudjam ezt bemutatni, ahhoz várnom kellett a megfelelő elbeszélői hangra. Kicsit úgy, mintha egy régifajta rádiót tekergetnék, próbáltam befogni a hangot a saját mentális rádiómon. Aztán egyszer csak ott volt, megszületett Wilfried Wils. Az első húsz oldalt gyakorlatilag egy lendülettel írtam meg. Ez volt a legtöbb, amit valaha írtam egyszerre, de hirtelen annyira megszállott és boldog lettem, hogy sikerült meghallanom őt. Mert számomra Wilfried Wils nagyon is valóságos és eleven. Ami azt illeti, miután befejeztem a regényt, még mindig hallottam a fejemben őt, ezért el kellett végeznem egyfajta wodoo szertartást, hogy meg tudjak szabadulni tőle. Írtam neki egy levelet, és megkértem, hogy hagyjon egyedül. Aztán eltűnt. Ennyire élő és eleven tud lenni valami, amit a képzelet hoz létre. Majdnem három évig együtt éltem vele, ezért nehéz volt elengedni...

ITT OLVASHATÓ