2019. május 5., vasárnap

KABLIS: NEM LEHET ÁLTALÁBAN TILTANI A TÜNTETÉSEKET, BLOGPOSZTOKAT CSAK NAGYON SÚLYOS ESETBEN LEHET CENZÚRÁZNI

ÁTLÁTSZÓ / STRASBOURGI FIGYELŐ
Szerző: G. SZABÓ DÁNIEL
2019.05.05.


Nem lehet olyan törvényt hozni, ami általános jelleggel tiltja a tüntetéseket bizonyos helyeken, például bíróságok környékén vagy egy konkrét utcán. Egy betiltott és ezért formálisan jogszerűtlen tüntetésen való részvételre buzdító blogposztok és közösségi médiában megjelenő írások blokkolása szintén nem megengedett, mert ilyen kismértékű jogszerűtlenség nem elegendő indok arra, hogy fontos közügyekről szóló vitát radikális eszközökkel lehetetlenné tegyen az állam.

Az ügy előzményei


2015 szeptemberében az orosz Szövetségi Nyomozó Iroda (az FSZB) és egy másik hatóság nyilvánosságra hozta, hogy a Komi Köztársaság számos magas rangú vezetője ellen indítanak nyomozást bűnszervezetben való részvétel és csalás miatt. Komiföld kormányzója, az egyik kormányzóhelyettes, a tartományi kormány több tagja és a tartományi és a szövetségi parlament tagjai ellen indult nyomozás és mindannyiukat le is tartóztatták.

A kérelmező, Grigorij Nyikolajevics Kablisz és egy másik ember néhány nappal később értesítette Komiföld fővárosa, Sziktivkar hatóságait, hogy tüntetést szeretnének tartani a Lenin-szobornál abból a célból, hogy “megvitassák Komi Köztársaság kormányának letartóztatását”. A bejelentést publikálta a blogjában is, és megjegyezte, hogy ha nem hagyják jóvá a bejelentést, akkor egy “népgyűlést” tartanak ugyanott, ami nem bejelentéshez kötött esemény. A blogposztban Kablisz kritizálta, hogy a kormányzókat az elnök nevezi ki és nem az emberek választják, és azt a kérdést is feltette, hogy 2010-ben miért nevezték ki a kormányzót, miközben a nyomozati iratok szerint 2006-tól tagja volt a bűnszervezetnek. Kablisz szerint a vád nagyon gyenge lábakon állt, és politikailag motivált volt, aminek csak az volt a célja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök más kormányzókat félemlítsen meg és így kényszerítse őket feltétlen engedelmességre.

Még ugyanazon a napon elutasították a tüntetésről szóló bejelentést, mert azt olyan helyen akarta megtartani a kérelmező, ahol a Komi Köztársaság kormánya megtiltotta a tüntetéseket. Másnap, amikor a Kablisz megkapta a tiltó határozatot, új blogposztot írt, amiben beszámolt a tiltásról, és leírta, hogy így a “népgyűlést” fogják megtartani. A blogposzt szerint ez egy olyan esemény, amit senki sem szervez, és ahol az emberek beszélgetni gyűlnek össze, és itt tilos táblákat felmutatni. Később az orosz Facebookon, a VKontaktén is hívta az embereket a rendezvényre.

A hatóságok elrendelték a Kalbisz VKontakte oldalának blokkolását és a poszt közzététele után már másnap le is tiltották a felhasználói fiókját. Az ügyész szerint a poszt egy jogellenes tüntetésről szólt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.