2019. május 8., szerda

KÁLYHÁKAT ÉPÍTETTEK A FAGYOSKODÓKNAK

ABCÚG BLOG
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2019.05.08.


Magyarországon több százezer embernek nincs pénze arra, hogy télen melegen tartsa az otthonát. Nagy szükség van olyan megoldásokra, amelyek lehetővé teszik, hogy a szegényebbek is tudjanak spórolni az energiakiadásaikon. A külföldről hazatérő Feldmár Nóra és kollégái épp ezen dolgoznak: olyan téglakályhákat építenek rászorulóknak, amelyek környezet- és egészségkímélő módon, feleannyi fűtésköltséggel működnek, és a vékony vaskályhákkal szemben tartós meleget adnak.

Korábban vékony lemezekből álló vaskályhával fűtöttünk, de az nem tudta rendesen felmelegíteni a szobákat, reggelre teljesen kihűlt a lakás. A középső gyerekem volt, hogy fel sem akart kelni a hideg miatt. Idén télen viszont úgy éreztük magunkat, mintha központi fűtésünk lenne, a téglakályha szinte soha nem hűl ki, és még reggel is izzik benne a parázs

– meséli Kalányos György négygyermekes, pécsi édesapa mennyivel kényelmesebb az életük, mióta téglakályhával fűtenek. Rajtuk kívül négy másik, szintén szegénységben élő család kapott ilyet, miután Feldmár Nóra ipari formatervező úgy döntött, külföldről hazaköltözve rászorulóknak épít tartós meleget adó, olcsóbban használható kályhákat. Kalányosékat a Máltai Szeretetszolgálat, a többieket pedig a Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy alapítvány, illetve az Utcáról Lakásba Egyesület segíti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.