2019. május 18., szombat

SOKKOLÓ DOKUMENTUMFILM DÖNTHETI EL AZ EP-VÁLASZTÁSOKAT LENGYELORSZÁGBAN


ÁTLÁTSZÓ / PCBLOG
Szerző:  PCBLOG
2019.05.17.


Egész Lengyelországot megrázta az a rejtett kamerás dokumentumfilm, amelyben áldozataik szembesítik bűntetteikkel az őket gyermekkorukban molesztáló római katolikus papokat. A Siekelski testvérek pedofil papok következmény nélküli bűntetteiről szóló filmje kész politikai vádirat, ami potenciális veszélyt jelent a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt többségére nézve.

Január óta hirdetik a Ne mondd el senkinek című dokumentumfilm májusi vetítését, a PiS-t láthatóan mégis felkészületlenül érte a sokk, amit kiváltott. Jaroslaw Kaczynski pártja gyakran egyeztetés nélkül, pár óra leforgása alatt képes bármit keresztülverni a törvényhozáson, most azonban inkább csak kármentésre futotta. A PiS napokkal az ellenzék által beadott javaslat mögött lemaradva rukkolt elő a saját indítványával, amelynek keretében a pedofil bűncselekmények büntethetőségének szigorítását javasolták, az igazságügyi miniszter pedig bizottságot állított fel az ügyek kivizsgálására.

Az önmagában is egyedi film társadalmi, politikai hatásait több tényező multiplikálja. A római katolikus egyház meghatározó, a valláson túlmutató szerepet játszik a lengyel társadalom életében: jelentős befolyással bír az oktatás, a kultúra területére, hatással van a lengyel belpolitikai folyamatokra, gondoljunk például az abortusz szigorú szabályozására. A rendszerváltás idején a katolikus egyház hathatós támogatásával szerveződött meg a Szolidaritás mozgalom. Társadalomszervező funkcióján túl erős politikai hátországot biztosít a PiS-nek, főként a délkeleti, konzervatívabb vajdaságokban. A PiS láthatóan nem állt a válságkommunikáció csúcsán: miközben a főszereplők közül három papot elmozdítottak hivatalukból, a lengyel katolikus egyház prímása pedig videóüzenetben kért bocsánatot, a párt egyes tagjai egyházellenességgel kezdték támadni a film rendezőit, Tomasz és Marek Siekelskit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.