2019. május 14., kedd

TŐGYSZERKEZET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.05.14.


Göndörnek hívják a tehenet, aki a legszebb az országban a tehenek között a hét végétől. Szépségversenyen nyerte el a címet, ott grasszált a kifutón és a világbékét emlegette a felszólalásában. Mostantól ő tehénceleb, címlapokon szerepel és extra szénát kap, ezen kívül minden bika nyála érte csorog. Riska pedig (például), aki nem lett a legszebb, otthon áll a szarban meg a húgyban, mert a világ igazságtalan. Riskáé a hétköznapok, a győztesé a rivaldafény és a talmi csillogás.

Göndörnek a győzelmet elsősorban a tőgyszerkezete hozta meg, ami nem tudom, mit jelent, nagyságot, alakot vagy hamvasságot, mindenesetre a győztesnek jó a csöcse, korrekt a lábszerkezete – mint kiderült -, és nagy neki a mellkasa. Csak extra spermákat kap, egyáltalán, tejben-vajban fürdik, ha ez az esetében nem hallatszana groteszkül. Egyébként a szépségversenyre a tőgyét borotválták, a szőrét lakkozták, hajszárítóval fazont is kapott, de fésűvel igazították a farkát, és még a lábait is megsikálták.

Ugyanekkor Kisvárdán egy általános iskola térkőjegyeket bocsátott ki, hogy a suli udvarát le tudják burkolni. Az igazgató azzal indokolta a fura jelenséget, hogy „nem kívánja korlátozni az intézményekben működő szülői szervezetek önálló döntéseit”. – Ebből tudjuk, hogy fideszes a lelkem, mert ezt még Kovács levelező, vagy maga Orbán Viktor Mihály sem mondhatta volna szebben, aki nő-, gazdasági és egyéb ügyekkel nem foglalkozik, mint ismeretes.

A kisvárdai szülők vehetnek térkőjegyet tízezerért is, ötezerért is, ha nem akarják, hogy a gyerekük szügyig merüljön a sárba az iskola udvarán (akárha az elhanyagolt Riska). Mint ahogyan a kórházba vihetnek gyógyszert és vécépapírt, kifesthetik az óvodát, mert ezek szerint az állam nem látja el a feladatát, mással foglalkozik ugyanis, mint ami a dolga volna. Például stadiont épít Kisvárdán, lówellnesst meg ökofilmparkot, majd luxus-teniszakadémiát az ember-Göndöröknek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése